Szabó Ferenc: József Attila Istene
Attila, köteted most nincs itt velem
kedves társam bár nem Bibliám
Istened – hiszem – az én Istenem
Atyád is mint nekem Atyám
Gondja van a kis bogarakra:
szívükben szép zöld tüzek égnek
s Ő térdig csobogó nyugalomban
várja őket este ha hazatérnek
A fűszálak haját Ő simítja –
sose csorbulnak ki mint bárdok
a kislányok arcát kipirosítja
szereti e szép de rossz világot
Ha vétkeztünk mennykövével
csattogtat terelget a jóra
hogy legalább szemöldökével
intse ki nem ad a szép szóra
Ha golyóznak velük játszik
óvja a kicsiket mind – az árva
mellé bújhat hogyha fázik
s nagy tűz gyúl az ő szavára
Mert tudja hogy a lelkünkben
rettentő rém-árnyak suhognak
s szíveink a semmi ágán ülve
jég-lázban égve vacognak
Ha elrántott a semmi sodra
felemel kihúz szárít izzaszt
lefektet puha vánkosodra
s mint a Mama melletted virraszt
Megretten hogyha késsel játszol
őrzi balga oktalan szíved
ha nem is enged mennybe látnod
a földön kísér bárhova követ
Mikor Szárszón vad kerék rohant rád
feljajdult fenn a vérző Isten
összeillesztett kettészelt virág
s ott virítasz most az égi kertben