Zsabka Kálmán: Október hat
Dicsőséges idők visszajáró lelke
Újra mit kísértsz?
Mért nem térsz már örök pihenőre,
Mért jössz vissza üszkös, holt mezőkre?…
Gyáva, hitvány fattyak, csontot-leső szolgák
Dalához nem értsz.
Aranytollú szárnyad, melyen hős vér csillog
S melyet gyász övez,
Fordítsd vissza, gyorsan, nehogy rája
Sár tapadjon! – Fuss az éjszakába!
Menj, fuss, rohanj innen, mert ellopják tollad
S szolgák éke lesz!
Menj innen s borulj le tizenhárom sírra
És mondd el nekik,
Hogy az a föld, melyre vérük hullott
És az a nép, melyet lángra gyújtott
Egykor a szabadság – azt a földet s népet
Varjak temetik.
Dicsőséges idők visszájáró lelke,
Már senki sem ért.
Nem értik már a szabadság szóját…
Rongy ivadék húzza most a nótát…
Menj csak innen s költözz boldogabb hazába,
Már senki sem ért…
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
A harc véget ért!...??…