Molnár Jenő: A katonafeleség
Édes uram, csönd van a szobámba,
Esti csönd, ki virraszt s fölriad.
Farkasszemet néz velem a lámpa
S mosolyog rám a te kis fiad.
Szempilláim félig lecsukódnak,
A kezeim összekulcsolódnak –
Úgy nézem a kicsi fiadat:
Te, te vagy, magad!
Emlékeknek galambszárnya rebben,
Egy-egy szódat százszor ízlelem
S egy-egy régi, halvány leveledben
Átölel az első szerelem.
Balgaságok, drága balgaságok,
Kik neveltek dús, nagy boldogságot:
Fűszerrel ez lengi át szobám
Gondok alkonyán.
És csak nézem, nézem a fiacskád,
Dús haját, világoskék szemét,
Kék szemében sok-sok csillagocskát
S bennük apja friss izenetét.
És míg arcán lelked ül ragyogva,
Engem szörnyű látomás gyötör
És míg ő a nevedet gagyogja,
A könnyem kitör.
1916.