FÁY FERENC

FayFerencFÁY FERENC költő.  *Pécel, 1921. június 20. - †Toronto, 1981. június 10. A Ludovika Akadémia katonai tisztképző főiskola elvégzése után hadnaggyá avatták (1944). A háborúban frontszolgálatot teljesített, szovjet hadifogságba esett ahonnan megszökik. Nagy szeretete édesanyja  után hazavonja Magyarországra. 1947 őszén internálják. Fél év után szabadon engedik, de rövid idő után letartóztatják [állítólag apósa , Lázár György későbbi kommunista miniszterelnök feljelentésére] és népbírósági eljárást indítanak ellene. Az ÁVO annyira összeveri, hogy rabkórházba kell szállítani, ahonnan megszökik 1948 tavaszán Jugoszláviába. 1949-től két évig Olaszországban élt, 1951-ben Kanadában telepedett le. Kezdetben erdőirtáson, majd bányában dolgozott, 1957-ben a torontói iskolaszéknél volt alkalmazásban. Versei jelentek meg az 1956-os müncheni Amerikai Magyar Kiadó antológiájában [Tíz év versei 1945-1955]. 1956-ban jelent meg Jeremiás siralmai című első kötete. Jelentős nyugati folyóiratok közölték rendszeresen verseit. Sík Sándor-díjat kapott 1973-ban. Magyarországon először a Vigiliában jelentek meg költeményei 1974-ben Az írásait egyszer megtalálják [versek, Toronto, 1959]; Törlesztő ének [versek, Toronto 1963]; Magamsirató [versek, Toronto, 1967]; Áradás [versek, Toronto, 1972]; Kövület [versek, Toronto, 1977]; Összegyűjtött versei [Toronto, 1981]. - Irodalom F. F. halálára: [Katolikus Szemle, 1981. 3. sz.; Irodalmi Újság, 1981. 11-12. sz.]; Rónay László: Magyar költők Nyugaton: F. F. [Vigilia, 1982. i. sz.]; Márai Sándor: F. F. összegyűjtött verseiről [M. S.: Napló, 1976-1983, München, 1985]; Fáy István: F. F. [Krónika, 1988. 5-6. sz.]

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf