Sajó Sándor: Gróf Festetics György emlékezete

– A Kisfaludy Társaság keszthelyi helikon ünnepén –

grfesteichgyorgyKies Keszthelyre, magyar Helikonra
Jöttem, Nagyúr, hogy magasztaljak;
Megbúsult kedvem múltakon borongva
Rajtad pihen meg, tündöklő alak!
Emléked itt leng, gazdag fényit ontva,
E balatoni kéklő ég alatt, –
Lelkem taván e fényt úgy ringatom,
Mint nap képét a zsongó Balaton.

Dicsőségedről fúva harsonát
Százév visszhangja zendül át e tájon;
Én jövendőknek zendítem tovább,
Hogy ajkról ajkra, szívből szívbe szálljon;
S míg jajjal sírom sorsunk ostorát
Romlásba süllyedt nyomorult hazámon,
Most téged hívlak: jöjj, gróf Festetics,
Fenséges példa, bíztass, lelkesíts!

Mert zord időkben, rettentő napokban,
Ha nem bírjuk már sorsunk sok jaját,
Nagy bánatunk a sírhalmokra dobban
S döngetve rázza a kripták ajtaját:
Szellemhad jöjjön lelkesült rajokban
S belénk lelkezve védje ős faját, –
Ki jó magyar volt, holtan sem henyél,
Halál után is nemzetének él.

Hogy rád csüggedt a tespedt kor homálya,
Neked, gróf, ez csak elszánásra ok;
Magyar bút hordtál, császár katonája,
S búd dacra lendült: legyünk magyarok!
Reményeidnek hamvas üszkin állva
Nagy lelked mélyén száz gond kavarog, –
Idegenségben mind csak gyászra költ, –
De hív és vár az édes anyaföld!

Köszönt a Sághegy s Keszthely sík határa…
Tűnődve szántod ősid örökét;
Zengő pacsirta repdeső dalára
Álmokkal hímzed minden kis rögét;
Mezőiről lelkedre leng a pára
És színes tervek rajzanak köréd;
A föld, magyar föld!… gazdagon fizet,
Csak edzett kart vár s szerető szívet.

A föld szavát a léha meg se hallja,
Javát vesztünkre szórja a cudar;
Nagyúr! földednek érző nagy magyarja,
Megbúsultodban téged ez sugall:
Fegyverré váljon minden ekeszarva,
És porhanyóvá minden bús ugar…
E szent cél lelked hatni-tenni vonja,
S megépül Keszthely nagy Georgikonja.

Vár ez – nevednek játszi zengetője –,
Szent lobogónkat büszkén lengeti;
A föld szerelme áradoz belőle,
Az új barázdát termőbbé veti;
Szebb jövendőknek tettre ihletője
S már Széchenyinknek jöttét sejteti:
A „nagy Perikles századára” vall,
Világra hírlő, egyetlen s magyar!

Szent kettősségünk; műveltség, magyarság, –
Te ennek éltél, Nemzetnevelő!
Lettél, hogy megvívd fajod büszke harcát,
Földet és lelket egyképp művelő:
Kétkedve nézett sok tunyult fanyarság, –
Te hit voltál és magyar őserő:
Láttodra lelkünk áhítatra gyúl:
Íme egy munkás, hű, igaz nagyúr!

Te fölavattad ősi palotád
Magyarságunk tornyos templomául
Hirdetted benne nyelvünk szent jogát
Meggyönyörödve szárnyas szózatátul,
Búgattál benne magyar orgonát,
Melytől a lélek bús önvádra fájdul,
De vágy is sarjad, akarat, remény,
A faji érzés édes melegén!

Az romon álltál, igét hirdetőn,
S e szent s nagy érzést hittel harsonáztad;
Rivalgó kürthang fönt a bérctetőn:
Az alvó völgyet ébredésre ráztad;
Új ivadékok lelkét rengetőn
Bátrabbá s jobbá serkentvén hazádat:
Óh, nemes gróf, „nagyságos polgár”,
Egy virradó kor méltó fénye voltál!

S ki pihenőül örömest bolyongtad
A zengő álmok tündérligetét:
A kor költőit meghitt körbe vontad
S magyarságunkért dalra ihletéd;
Eszméik így a te lelkedbe zsongtak
S az ő álmuk lett ébresztő zenéd: –
Koszorút nekik! – óh, de neked is,
Helikonunknak atyja, Festetics!

Mint egykoron te Berzsenyink előtt,
Kalaplevéve hódolunk előtted;
A nagy magyar gyászt sírva zengetők:
Az új költők is, ím, melléd szegődnek;
– Sugárzó eszmény! hitet adj s erőt,
Légy virrasztója minden bús időknek:
Így tündökölj rák új s új századiglan
Tennenfényedben s ivadékaidban!

                                                         1921

szozattv


szozat a tiszta hang 2017. SZENT KORONA KONFERENCIA mod meghivo 2017 dec 16 Kerecsen 17 Kerecseny 17 lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf