vitéz Somogyvári Gyula: Október 31.

isonzoValahol, túl a szuronyok palánkján,
bús kripta mélyén alszik a halott.
Üvegszeme a semmiségbe bámul,
erős keze már többet meg se rándul
s fölötte talán régi magyar nyárfák
könnyeznek reggel-este harmatot…

De éjszakánkint, mikor odahallik,
a Tisza-parton nyögdécselő nád,
rabságba hajtott síró erdőségek,
a barázdák, a mezők… és a végek;
akkor kilép az ólom-koporsóból
és kilöki a kripta ajtaját.

Szétnéz acélos, szürke két szemével,
öklén dacosan megdagad az ér
s nem tudja: melyik világtájba menjen
– minden irányból panaszt hoz a szél! –
Kinek segítsen? Melyiket hallgassa?
A rabokat, kik szabadulást várnak?
Vagy nyugaton, a lomha Duna táján
szakítsa végét a torzsalkodásnak?

Ó, hogyha csak egyszer tudna újra élni!
Hogyha még egy órát vissza tudna kérni,
csak egy percet, hogy még egyet kiálthatna:
– a szava a csontig, a velőkig hatna.
Új remény szökne a rabok éjjelébe,
a szájaskodásnak, vad tülekedésnek
hej! vége szakadna, egyszeribe vége!

De nincs csoda. – A messzeszálló élet
nem jön már vissza futó percre sem.
Hiába sírnak szenvedő rabok,
torzsalkodhatnak önző magyarok,
a nagy halott a geszti kripta mellett
csak áll s zokog, könny nélkül, csendesen.

És úgy találja őt a szürkületben
a kakasszó a bús kripta előtt,
de akkor újra becsattan az ajtó
s reggelre könnyel telesírja ott lent,
a bús halott a gyászos szemfedőt.

És áll a rabság sötét éjszakája
és áll a meddő, önző szócsata…
Borul a felleg, tűnik az idő
és egyre ver az átkok ostora:
a széthúzás, az ősi lomhaság,
ásítanak a minden-magyarok
s a mulandóság pókja teleszőtte
a házunkon az ajtót, ablakot…

S ha mégis lesz egy új hitű magyar,
aki reménnyel néz az ég felé,
aki szívét még el nem kalmárkodta,
az csússzon térden a halott elé
és mondja el imája roncsait
– lehet, hogy az még egyszer megsegít –
egy érintetlen szívű unoka
imája tán még elhallik oda…

Jöjj el Halott, mi csodatevő szentünk,
erős kezeddel állítsd meg felettünk
a pusztulásnak szörnyű kerekét!
Jöjj el, Halott, mi reszkető kezünkkel
s hamuval hintett bűnbánó fejünkkel
várjuk a jöttöd, hallgatjuk a lépted,
jöjj el, mi szentünk s mentsd meg a fajtád,
ezt a megalázott ázsiai népet.

                                                 1921

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf