Zas Lóránt: A fajtámért, A dombon, A négy Zas, Édesanyámat mosolyogva, Hegyek közé

Zas Lóránt:

A dombon

A dombon őszbe zárt halál-
szab, kövek között bukdácsoló
kísérte. Dobták és háta roppant,
lábában inak szakadtak.
Mesélik, fegyverrel vigyázták,
szóval káromolták, bottal
böködték, hogy szakadj csak.
Mondják, kiáltott, torkából
érthetetlen szavak peregtek.
Füvek füstöltek, zengett az
ég. A testéből formáltak
keresztet.

Jeruzsálem

 

Zas Lóránt:

A fajtámért

A fajtámért esküdtem össze
a fajtámmal menteni azt, amit
az Isten nekünk rendelt: földet,
folyót, falut, a tengert. Meg-
cselekedtem magam a lehetetlent.

Suva

 

Zas Lóránt:

A négy Zas

A négy Zas megtalálta azt a földet,
ahol még hátralévő időt tölthet.
Itt a hegyek alatt, örökös nyárban
gyümölcsös liget és sok virág van.
Élni könnyű, nincsenek percek,
amelyek porba hengerelnek.
Nincs média, amely kiátkoz,
nincs bíró a mondvacsinált vádhoz.
Köpeny sincs, hogy belsejében tűrt rejtsen:
a velencei dózsék nem jöttek el. Ketten
Rolanddal és Krisztinával
babot és muskátlit ültetünk a kertben.

 

Zas Lóránt:

Édesanyámat mosolyogva

In memoriam Gudics Erzsébet

Édesanyámat mosolyogva láttam
utoljára kórházi ágyon feküdt,
ereiben az életet-biztosító
sóoldatot adagolta a gravitáció,
kezemben keze nyirkosodott a
halál közelében. Az a mosoly,
az a magabiztos megnyugvás
a megmásíthatatlanban azóta
is előttem. Szemei félig nyitva
a pupillák rezdületlenül a
semmibe, a ráncok már-már el-
simulva. A befejezett szonáta –
kavargott bennem, ahogy könnyem
csordult. Őrjöngő sorokat kellene
kitalálnom, megszaggatni a ruhámat,
mészbe mártani tenyereimet és
fejemet ütni a falhoz. Elment és
hiányzik és éjszakánként felsírok
újra, a szava kellene, a simogatása,
az, hogy ellenkezzen újra. Meghalok
azóta én is sokszor. Csak a mosolya
hoz vissza a hirtelen halálból, csak
a keze tart fogva. Nem a szemeivel
látott, mégis tudta, hogy Vele vagyok,
mégis tudtam, hogy velem v an, hiszen
mosolyogva szenderedett át a halálba.
Őszről suttog a szél itt, sokszínű
levelek hangjegyeivel kirakott az
utca, Mozart és Liszt és Paganini,
felsikolt a gyász-szertartás pia-
nisszimójából a kiszakadt húr most,
Édesanyámért zokogok, aki
én voltam és aki általam ír ma.

Salzburg

 

Zas Lóránt:

Hegyek közé

Újabb emigrálás előtt

Hegyek közé megy, a völgybe,
emlékezni akar a tölgyre:
állt, amikor minden égett körötte.
Ne kísérjétek el, mert még temetni
nem kell azt, aki rúgkapál. A semmi
vállárra ült. Nagyon tudott szeretni.
Úgy képzelte, hogy a világot
megváltani lehet. A fák ott
most azért várják, hogy be-nem-váltott
terveiből ültessenek virágot.
Tavasszal indul, hogy utolérje
tizennyolc éves önmagát. A szélre
bízza azt, hogy elmesélje:
ír, ahogy akkor tette. De él-e?

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf