Takács Imre: Krisztus létrán a keresztre megy

Ne cibáljatok engem, önként megyek.
Ne takarja el arcát a csődület.
Ne sirassa-nevesse, élje a döbbenetet!
Ne legyek sajnálatos, de félelmetes!

Jajgatásom lenne a halál cicomája,
nem a meztelensége, de ruhája.
Ha válna kivégzésemből karnevál,
szégyellnéd halálomat, kedves anyám.

Az ácsok is aludtak volna inkább,
magam a keresztemet különbül kifaragom.
A csapolás nyekeg, a kéz-fa hintáz,
lejön, amíg fölérek a harminc létrafokon.

A rossz munka négyünket majd megbír-e?
Rajtam kívül a hóhért s a két pribéket…?
Ha dőlünk a magasból, jó messzire! –
s lesz akkor egyőnk helyett négy kivégzett.

Körben az éles kövek fehérlenek,
régóta megkopaszult a Koponya-hely.
Legyen a kedve szerint ez az ünnep! –
hóhérja Judeának újra csak lesz.

S reméljük, fönn maradok, fönn, egyedül,
meglátom Jeruzsálem templomait.
Sohse volt, ami most teljesül,
a kilátás onnan az öledbe visz,

atyám, kit képzeltelek József helyett,
mintázva mégis róla új Jehovát,
jámborabbat, akit az új kor szeret,
ha ezt is el nem önti a durvaság,

ha nem az ember-mocsok virága nől,
amiben veszni látszott, az időből,
s nem lesz még állatibb a nyesett köröm,
a sárkány pikkelyénél a sima bőrön

ha nem csúfabb pokol-jegy ütközik ki.
Szelídebb istent hoztam, hoztam volna.
Futnak ezek a régi istent hinni,
a maguk dolgában is elbotolva,

mintha foglalták volna jövőjüket,
őseik fészkében is mint a rablók,
fonnak a vallásból is barbár ügyet,
köpnek a vízvezetékbe a bitangok.

Rómát is táncoltatnák a jog szerint,
amit a zavaros vízben megszereztek.
A Légió legelje szegények kiskertjeit,
de arrébb? – meg ne sértse az ősi istent!

Ők a jámbor, zsidók, ha élnek rómaiul,
s miattuk kipusztulhat a zsidóság,
majd Jákob ördögei, ha másként fordul,
s legyen csatatér akkor ez az ország!

Reménytelen hazám! – a régi szükség
többé nem tömöríti a fiaidat.
A titkos gyűléseken a szélütött nép
élhetetlenjei tolonganak.

A bénák, inaszakadtak, rossebesek;
s ám voltam siker-ember a rongyosak,
a mankókkal fegyverzett gyász-sereglet
élén, míg kiröhögtek a szépvállúak.

Atyám, kitaláltalak, most légy velem!
Te vagy kelepcém, csapdám – szoríts!
Az ige megtestesül, papjára érvényesen
most föltett gondolatom lett sorsom is.

Magdolnák, Veronikák, ég veletek! –
a tetves szállásokon hű kemencék!
A jövő éjszakái jéghidegek.
Figyeljetek, mintha a dobot vernék

a vándor szerecsenek, a sírás művészei.
Könnycseppek jégverése a kecske hátán,
hang-fény az éjszakában, megfékezni
az öngyilkos dühöt, a benső sátánt.

A gödrös kőasztalon az olaj ég,
szájukból köpik oda az éhesek.
Ott, az erő-maradék, fény-maradék
ragyogványaiban ki tud szebbet? –

Ki tudna tündérkedni több meleggel? –
sírnak a szagosodó bélpoklosok -
s a jövendő virágát szülni reggel
kik lesznek szerelemben kifakadók?

Akiket élet sorvaszt, halál tipor,
nézzetek ide kerek szemetekkel!
Nem vagyunk különbek, mint az úri por:
gyémánt nem lehetett, s lennie kell.

Porszemnek közületek, nehéz nekem
e létrán közeledni szavaimhoz.
Ha belül hűtlen vagyok, az én ügyem,
de csaláson keresztje többet oldoz,

mindnyájunkat, Magdolnák, Veronikák,
és e családból mégis a csoda lesz.
Jelkép a félreértett jóság gyanánt,
de még egy kivégzéshez csúf e kereszt.

Atyám, te gondolatban megtestesült,
a festők fölfestenek a templomokra,
magam is bálvány leszek, majd rám is üt
a tömeg, ha szükség lesz új Jézusra.

Vagyunk a buborék-fal, kik lázadunk,
szik-hólyag, szik-levele, gyökerezők,
s mikor a belső csíra megvalósult,
minket az élethez is halál kötöz.

Én itt kell azt mondani: mégis-mégis…?
hazugság, mert tapasztalattal telten
gondolatba merülni ha nehéz is,
szükségét elfojtani lehetetlen.

Élek hát köszönettel, kit rászedett
a tudás, a tökéletesség vágya.
Megbékélt öregember nem lehetek,
de kukán se megyek a másvilágra,

még büszke hős-bután se, nem akartam
hős lenni, tisztelni csak a törvényt,
a bennem alakulót, s igazammal
kényszerítetten szóltam, sose önként,

mert önként bújtam volna lábad közé,
anyám, amikor még süldő voltam,
és aztán újra oda, a nők közé,
mint ahogy bújtam is, ha megbotoltam,

vagy mikor észre tértem, ahogy leszáll
a Számum fellege is alkonyatkor…
Az enyhült pásztorember a dombra áll,
olyan az égalj, mint a jó vörös bor…

ÁLLOK ELÉBE MILYEN SZENVEDÉSNEK!
MAGDOLNÁK, VERONIKÁK, ÉG VELETEK!
VAN-E MÉLYEBB TÖREKVÉS, MINT AZ ÉLET?
PÓLYÁZ A PÁLMA-KÖTÉL, SZÖGEZZETEK!

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf