Mády Ferenc: Hol van Rákóczy szobra?

A magyarnak Rákóczy volt
A legdicsőbb bajnoka,
Mégsem díszlik e hazába
Neki egy emlékszobra.

Úgy látszik a magyar nemzet
Nem gondol a szép múltra,
Rákóczy a szabadságért
Küzdött; s ki lett tagadva.

Ébredj fel hát szép nemzetem,
Gondolj azon bajnokra,
Aki mindent feláldozott,
A hazáért a múltban.

Lelkesülj hát magyar nemzet,
Ne légy fösvény se gyáva,
Rákóczynak e hazába’,
Legyen itt örök szobra.

Szégyen reád ősi nemzet,
Hogy eddig ezt nem tetted,
Itt az idő, most mutasd meg,
A hőst el nem feleded.

Száműzött volt török földön,
Ott folytatta életét,
Idegen föld fogadta be,
A hősnek holt tetemét.

A nemzetnek jogaiért,
Ő életével küzdött,
Hazájáért, szabadságért,
Minden alkut megvetett.

Volt baráti alig várták,
Hogy a határt elhagyja,
Nagy vagyonát lefoglalták,
Meg is osztoztak rajta.

Gondolj vissza magyar nemzet,
Azon sok küzdelemre,
Amit Rákóczy szenvedett
Úgy testben, mint lélekben.

Rójuk le hát mi barátim,
Régi tartozásunkat!
Emeljünk emlékoszlopot,
Azon dicső bajnoknak.

Dicsőn lobogtak zászlai,
Míg azt el nem árulták,
Kuruczai a labanczot
Kergették, ha meglátták.

De itt is bekövetkezett
Az árulás, mint szokták,
Elárulták barátai,
Vagyonát felosztották.

Így a magyar szabadsága,
Mindig haladt, de hátra,
Minden évben kevesbedett,
A boldogság hazánkba’.

Jegyezd fel, te ősi nemzet,
Az árulók neveit,
Hogy vessük meg mindazokat,
Éppen úgy, amint Görgeyt!

Kik az alkotmányt árulják,
Vannak sokan ilyenek,
Én szerény versíró vagyok,
Nevüket nem írom meg.

Most is van itt egy olyan párt,
Melynek elment az esze;
Fejétől lesz szagos a hal,
Ott a Tisza vizébe’.

1897