Gombos Gyula: Egy költő halálára

Magyarországon, ha egy államtitkárnak, nem szólva miniszterről, enyhébb vakbéloperációja van, még a távirati iroda is naponta közli a jelentéseket egészségi állapotáról. De ugyanazon a Magyarországon egy költő, aki nemcsak az élő irodalomnak, de a mindenkorinak is feltétlenül maradandó értéke, vergődhet, pusztulhat és kimúlhat anélkül, hogy erről a közvélemény és a hivatalos kulturális tényező tudomást vennének; legfeljebb két-háromsoros apróbetűs hírben s az is csak a jobbszándékú lapokban.
    Sértő Kálmán az a költő, akit apróbetűs hírek közt észrevétlenül és nagyon komolytalanul parentáltak el, pedig az öt legjobb élő költőnk között feltétlenül helye volt. Maga ez az eset és Sártő Kálmán egész ügye, életével és halálával, hacsak egyszeri, személyi eset volna, akkor is felháborító lenne. De Sértő Kálmán nem egyszeri, kirívó eset, hanem jellegzetes kortünet. Halála és friss sírja nem arra indít bennünket, hogy emlékbeszédet mondjuk róla, megmutatva maradandó értékeit (minek is beszéljünk azoknak most, halála után, arról, hogy ki volt ő, akik míg élt, nem tudták megbecsülni), hanem egy újabb friss nyilallás bennünk, hogy arról beszéljünk, aminek Sértő Kálmán is csak áldozata: a tömeg és a lélek viszonyáról, a kultúra és a közösség viszonyáról és az értékelések végzetes ferdeségéről és anarchiájáról.
    Sértő Kálmán egész tragédiájának ez az alapja: a közösség, mint egyöntetű egész, lényegében más, mint a kultúra, amit legjobbjai teremtettek és napról-napra is tovább teremtenek. Így a kultúra sem igazi kultúra, hanem csak magányos erőfeszítések és teljesítmények meddő sora, s a közösség élete sem igazi élet, csak alantas tengődés. Ezért fordulhat elő Sértő Kálmán és Sértő Kálmánok tragédiája mind sűrűbben. A közösség, a társadalom, a föléje épített kultúrát nem érzi a magáénak, nem tartozik az életéhez, nem szükséglete, így felelősséget sem érez iránta s ha itt-ott vannak is ilyesféle gesztusai, azok is emberbaráti gyengeségek, és nem igazi azonosság. Pedig mi sem lenne könnyebb, ha a kultúra és a közösség ugyanazt jelentené, mint hogy a társadalom biztosan és nyugalmasan eltartsa azt a száz-kétszáz embert, aki kultúrájának teremtője, hordozója és őrzője. Ehelyett eltartanak kultúra címen tíz-húszezer embert, akiknek valójában semmi közük sincs a kultúrához. Így van külön közösség, külön élet és van külön kultúra s a kettőnek egymáshoz alig van köze.
    A kultúra és az élet közötti szakadék nyelte el szegény Sértő Kálmánt is. Életében ez szívta el felüle a levegőt. S halálában ennek semmije meríti el.
A friss sír fölött szólanunk kell még arról az ízléstelen politikai kordonról, amit a Nyilaskeresztes Párt vont e szerencsétlen magyar költő koporsója köré. Valami mohó igyekezettel vetették magukat a temetésre, visszautasítva minden részvétet és hozzájárulást egyesek és szervezetek részéről egyaránt.
Tisztán kéne látnia a Nyilaskeresztes Pártnak, hogy Sértő Kálmán sorsa és életműve nem magyar politikum, de nem pártpolitika. Sértő Kálmán a mindenkori magyar kultúráé – ez el nem vitatható.

Magyar Út, 1941. június 26.

szozattv

 
 
Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf