Tábori Piroska: Harangok
Harangok zúgnak…
Zsongó, mély búgással
Zendül az egyik, nagyon messzirül:
Az Olt síkságán vad viharok járnak,
Síró szél zúg le a hegyek közül.
A székely kezek ökölbe szorultak,
Ima csak egy van: magyarok vagyunk!
S bármilyen nehéz az idegen átok,
Térdre előtte mégsem roskadunk.
Harangok zúgnak…
Fojtott, nehéz hangon
Kong a nagy éjben egy másik harang:
Vigasztalás voltam, imára hívó,
Dalom lágyan csendült, giling-galang,
Most nehéz, gyötrő, lefojtott keservnek
Vagyok felsíró, bús panaszszava,
Tagadás vagyok, a lelkekbe vágó:
Erdély nem lesz idegené soha!
Harangok zúgnak…
Százezer sikoltás,
Zokogó jajj, rémséges hangzavar:
Elnémíthatnak, felsírunk az éjben
És meg fog hallani minden magyar!
Nehéz vasból rá bilincset verhettek,
Zokogó szívét kitéphetitek,
Korbáccsal hajtsátok nehéz igába,
Fülébe égő ólmot öntsetek:
A mi hangunkat még úgy is megérti!
Viharrá nő lelkében a harag
És visszazúgja az egész világnak:
Erdély magyar! És magyar is marad!.
1920