Kiss Jenő: Gyertyaszentelő előtt

A házakat még fegyveres
őrszemként őrzi az eresz,
jégcsap-szuronya villog,
a tél zord fogsága tart még,
ül az ember, néma rabként
s szívén ott ég a billog.

Ki szólt, hallgatni kénytelen,
a csend ott gubbaszt a hegyen
s lógatja le a lábát,
érzi: tenni kéne itt már, -
vár minden, s nem tudja mit vár,
a vért vágyak zilálják.

Ám híre sincs még semminek,
még szivárványban a színek,
s még boltban az ég selyme;
s nyugszik a nap elheverten:
barlangszerű fellegekben
arany bundájú medve.

Még messze Gyertyaszentelő
s hamarébb nem búvik elő,
bár álma nyugtalan már:
itten hó, jég, de amarra
- délen - indul már a barna
medvetáncoltató nyár.

Közeledik, bár híre nincs,
jön! jön! – Lássátok, éppen így:
itt még alszik reményünk,
de életünk tájain túl
rejtetten nevet és indul,
indul a hit már értünk!

Jön, mint a nyár, titokban, óh
hit! reménytáncoltató! -
már nyugtalan a medve,
egy sejtés él s mint a kedvtelt
medvetáncoltatót a gyermek,
nyár, hit! – úgy várunk egyre!

1935