Kemenes Ferenc: A magyarok Nagyasszonyához

Tied, Tied e hon, óh Isten anyja,
Tied e hon nyolcszázad óta:
Békében és a harcok viharában
Kezed árnyéka védte, óvta:
Ez az árnyék van életébe szőve,
Miképp a szívbe az örök remény…
Áldd meg hazánkat, áldd meg óh Nagyasszony!
Midőn vigad a béke ünnepén.

Tied, Tied e nemzet szívverése,
Nemed imádság itt e honban;
Ah! mert tied az érdem, hogy magyar van
S hogy a magyar e földön honn van:
Neked köszönjük, hogy el nem temették
A vérözönbe roskadó romok…
Védd meg hazánkat, védd meg áldott szent Szűz!
Ha lángszekéren a vész felrobog.

Te vagy, Te vagy e nemzet édes anyja,
Te hintesz fényt bús homlokára:
A szeretettől reszket, ég fölötte
Anya-szemed arany sugára;
S majd szent örömmel, majd rettegve nézed,
Midőn kezében egy-egy munka ég…
Áldd meg hazánkat, áldd meg Boldogasszony!
Hogy kedvét lelje benn’ a föld s az ég.

Te vagy az ének e hős nemezt ajkán,
Te vagy, Te, égi védő őre:
A szellem, eszme harciban magasztos
Nevedet zengve mén előre;
A tettekre gyúlva, sürgő nemzetekkel
A koszorúért szent versenyre kel…
Áldd meg hazánkat felséges Királynénk!
Hogy a dicső bért néped nyerje el.

Óh, annyit küzde e nép a jövőért!
Vérfergeteg volt ifjú élete:
A harcmezőkön és a párttusákban
Minden nyomán új gyász, baj érte;
Miért a múltban annyi szív szakadt meg,
És e hon annyit vérzett, szenvedett…
Áldd meg szerelmünk, szűz Anyánk! virágzó,
Boldog jövővel e hű nemzetet.

Mindenható kéz jegyzi utainkat…
Minden népnek van küldetése;
Történetébe a magyar egyet már
Hős fegyverével rég bevése;
De ím, e kéz most újra int s a nemzet
Új küldetésben jár és küzd, halad…
Áldd meg hazánkat, áldd meg óh reményünk!
Hogy légyen e nép nagy, dicső, szabad.