Gaál Béla: Ismeretlen katona sírjánál

Sorokat rótt, vagy friss barázdát;
De ember volt: vágyott, dalolt
Erők remegtek zsenge testén,
Ajkán a csóknak íze volt.

Úgy színezte létét élővé
Mint színes kép a keretet, -
Megfürdött tiszta mámorokban,
Húsz éves volt és szeretett.

Komoly szemében őzek jártak,
Hitet vágyott és lágy ölet;
A békét írta zászlajára,
Nem fért szívéhez gyűlölet.

Csillaghullás volt. Lehullt ő is.
A lét ívén már nem kering,
Szeme gyémántja szénné hamvadt,
Porló csontjain rózsa ring.

Harcok hurcolták vad zavarba,
Hol a kéj kínná változik
S a kín csönddé. Most mozdulatlan
Zengő békéről álmodik.

        1937