Kozma Andor: Zrínyi a költő

Messze komor múlt mélybe nézek,
Feltünedeznek régi vitézek,
Daliásak, erősek, hű magyarok.
S íme, a rajzó lelki tömegbül,
Mely a borún mint fény köde lendül,
Felmagasulva egy kiragyog,
Egy csodamód kiragyog!

Meghat e kép, könny gyűl a szemembe,
Mind szaporább dobogása szívemnek,
Térdre aláz mély áhítatom, –
Nagy hit emel föl szinte a mennybe
S büszke reményem bízva pihen meg
A kimagasló fényalakon,
A lantos, a kardos hős alakon.

Ő az: a költő! Ő az: a bajnok!
A ki dalában visszamorajlott
A nagy őse kivívta halál-viadal,
Zrínyi a költő lelke világít,
Zrínyi a bajnok szelleme áll itt
Ércszavú lantja virágaival
S kardja tüzes villámaival.

Ő a magyar!… Nem! Ő a magyarság
Megtömörült szép minta egésze,
Zrínyi a lantos, a bölcs, a merő.
Ő a tükör, amelybül az ország
Legnemesebb, jobb isteni része,
Nemzeti lelke sugárzik elő, –
Ő a töretlen ősi erő.

Rettenetes kor!… béna hanyatlás,
Gyáva lemondás és csupa botlás,
A bilincsek, a romlás rémkora volt.
S kit maga földjén sárba tipornak:
A megalázott árva magyarnak:
Hőse jelen meg! Éled a holt!
Zrínyiül egy új Zrínyi dalolt.

Hallja-e népe? Érti-e honja? –
Nem lesi tétlen a harc daliája,
Aki érzi vezéri vasát az övén
S ellöki lantját, ezt ha kivonja,
Termi babérját zord hadi pálya –
S mennyi az áldás harci hevén!
Mennyi dicsőség Zrínyi nevén!

Messzi nyugat mind zengi csatáit,
Messzi kelet mind féli csatáit,
A pápa, a császár tiszteli őt –
S mind e magas kegy, mind e dicsőség
Nem teszi mássá nemzete hősét, –
Oly magyar, oly hű, mint azelőtt,
Szíve csak úgy fáj, mint azelőtt.

Dús maga-módja, dísze, hatalma
Nem gileádi ír a nemesnek,
Míg darabokra zilált hona rom,
Míg faja rab, ki se élve, se halva
Áfiumon teng s lomha, letespedt…
Ő riadót fú: fel magyarom!
Dobd el a mérget, – küzdj magyarom!

Mint a próféta, szent dühben égve,
Karjait esdőn rázza a légbe
S mikor áld is, a szóba haragja vegyül.
„Nemzetem, édes drága szerettem!
Veszve vagy ilyen gyáva törötten –
Másra ne számíts, küzdj egyedül!
Tenmagadért egyedül!

„Úgy szeret Isten, úgy a királyod,
Frigyre veled úgy lép idegen nép,
Mint magadért fogsz vívni magad.
A szabadítót alva ha várod:
Nincs a töröknek járma se lenn még
S már szabadítód üli nyakad,
A megalázott úri nyakat!”

Zrínyi a lantos, a dalia, a látnok,
Óh!… amíg élt, pusztába kiáltott.
Rég hallgat a lant, rég nyugton a kard.
Ám riadója száll az időkbe,
Száll a jövőkbe, szívekbe velőkbe
S visszhangra riaszt új hősi vihart:
„Ne bántsd a magyart! … Ne bántsd a magyart!”

Tűnik a nemzet áfium-álma,
A szabadulást minden igábul
Újra meg újra kiküzdi maga,
Vére ömöl s még messze a pálma;
Fárad a karja, olykor aláhull –
S újra hevíti ősi joga
S újra csatáz s van ősi joga!

Zrínyi a költő hős hite él itt,
Zrínyi a bajnok harcos igéit
Vallja e nemzet örök igazul.
Jaj a ki bántja! … Éles a kardja,
Védni magát már tudja s akarja,
Egy a hazája, királya az Úr –
S koronája felett csak az Isten az Úr!

Hős jelenünkre aggva ha nézek,
Szörnyű borúból mintha kiválna
Fényesen, élesen egy csudakard.
Törnek előre ifjú vitézek…
Rajta, fiúk! … E kardnak utána!
Erre van írva: „ne bántsd a magyart!” …
Zrínyi írása: „ne bántsd a magyart!”

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf