Nadányi Zoltán: Furulyaszó
A szőlődombon jártunk. Sárga villák,
levélzöld kertek és árnyékba bútt
fehér házak közt kanyargott az út,
szirmok fakadtak és tavaszi trillák;
zöld kockákat szegett a drótkerítés,
belül kotlóstyúk, kis malac, tehén
és hápogás, zsongás, szamárnyerítés,
alvó komondor az ól tetején.
Oly jól esett a kertek üde zöldje
s az illatos szél, mely arcunkba fútt
és görbült, fordult, kanyargott az út
és mentünk kisujjunkat összeöltve
és válogattunk, melyik volna jó:
fehér kis ház, vagy sárga nyaraló?
kis kert kazallal, vagy a nagy gyümölcsös,
hol kecske dörgölőzik a fatörzshöz?
Emelkedett, ereszkedett az út
és láttam arcodon a mélabút:
az út alattunk és az ég felettünk!
nekünk sehol sincs házunk, se kapunk,
szép zöld kockákból egyet se kapunk,
a kintrekedt úton mi kintrekedtünk.
Emelkedett, ereszkedett az út
és a szívemben felfakadt a bánat,
felzendült és zenélt maga-magának
mintha gondtalan kis furulya búg:
övék a ház, a kert, a föld, a jószág,
övék a szőlő, a lugas, a rózsák
és minden, minden…
és enyém az út.