Kozma Andor: Reviczky Gyula

Így szólt a Végzet bölcsője felett:
Légy árva, s légy dalos cigány,
S ő szenvedett, dalolt s kiszenvedett:
Meghalt szegény a klinikán.
Ő, kit emésztő, lassú kín gyötört,
Nem ismeré, csak szerzé a gyönyört.
Dala magasba szárnyaló pacsirta, –
S ő fuldokolt, amíg megírta.

Mint gyermeket szülők nem gondozták,
Anyját nem ismeré soha
Miként az ápolatlan vadvirág,
Úgy nőtt a bánat dalnoka.
S hogy ifjú lőn, s szíve szeretni vágy,
Számra nem volt vetve rózsaágy,
Amelyen édes párosan pihenni,
Szeretni és szeretve lenni.

Mindig beteg volt és mindig szegény,
Élt sok barát közt egyedül.
Körülzsibongta sok borzas legény,
Kikért a szíve nem hevül.
Kiket fölényes gúnnyal néze le,
Pártulfogósdit játszottak vele.
Csak ezt nyeré meg ő, ki arra vágyott,
Hogy elragadjon egy világot.

Od’adta e világnak mindenét,
S ez alig vette észre őt.
Ki hallgat méla, édesbús zenét,
Ki lát meg sápadt verselőt!
Ki bánja azt, hogy az, ki most dalol,
Kórházba fekszik holnap valahol!…
Mivel dalába életét lehelte,
S dalában elrepült a lelke.

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf