Pásztor Árpád: Új Noé

Várok… Kitárult szívem belseje,
Fehér galambom útnak eredt.
Hová repült?… akadt-e nyughelye
A mindenen úr vérözön felett?
Repülj galamb!

Jön! Csüggedten verdes gyönge szárnya
Nem ülhetett meg… Minden tele vér.
A hó fehérje, vízen hidak árnya,
Városok tornya… Véres a kenyér.
Szegény galamb!

Szakad a vér tízszer negyven napig,
Minden síkon, minden hegyen, közön.
Állat, ember vértől nem alhatik,
Elborít mindent a bús vérözön…
Fehér galamb!

Oh jaj!… oly romlott volt hát a világ,
Azért nőtt az ember oly nagyra fel,
Azért vagytok, csodáknál szebb csodák,
Hogy mindenestől most pusztulni kell?
…Nézd meg, galamb!

Leselgj, keringj! Újra és újra szállj,
Repülj be minden zugot és teret,
S bár csak zsenge reménygallyat találj,
Siess vissza a vér, vér, vér felett.
Szelíd galamb!

Hozzad el az olajfalevelet:
A sírokon kizöldül a kereszt,
A magvető kéz vérhantot bevet,
Piros szőlőt érik majd a gerezd.
Jöjj, jöjj galamb!

Az élet minden íze, öröme
A bárkában kitódulásra vár…
Oh, hol késik… oh, végre megjön-e
A megváltó, fehér szárnyú madár?…
Szent, szent galamb!