Bangha Béla SJ.: Prohászka Ottokár szerepe a magyarországi katolikus megújhodásban /részlet/

Az első nagy lökést a rekrisztianizáció felé Zichy Nándor püspök indításai után főleg Prohászka Ottokár adta a magyar katolicizmusnak. Eredményeit tüneményes tudásán, szellemiségén, sugárzó erején és magával ragadó ékesszólásán kívül jórészt annak köszönhette, hogy kezdetben tudatosan óvatos volt. Sokan akkoriban rossz katolicizmusként vádolták Prohászkát s gyakran hangzott a bíráló szó, hogy amit a szószéken mond, azt nagyrészben akár protestáns vagy zsidó szószéken is elmondhatta volna. De Prohászka nagyon jól tudta, mit csinál; tudta, hogy félrenevelt hallgatósága a teljes igazságot akkor még nem viselte volna el s okos alkalmazkodással egyelőre beérte azzal, hogy olyan igazságokat hangoztatott s olyan formában, amelyeket a hittől, igazságtól messze eltávolodott kor is megérthet. A zsidó és szabadkőműves sajtó ujjongott s tapsolt Prohászkának s őt szívesen játszotta ki a határozottabb hangokat pengető többi hitszónokkal szemben. De Prohászka elérte a célját: kényszerítette a templomtól elszokott társadalmat arra, hogy felfigyeljen a katolikus pap és püspök szavára, hogy újra elkezdjen érdeklődni a nagy kérdések iránt, amelyeket ő egyelőre burkoltan, de mégiscsak szőnyegre hozott s észrevétlenül új nimbuszt, tekintélyt, népszerűséget font az egyházi igehirdető homloka köré. Prohászka előtt divat volt a pappal s Egyházzal szóba sem állni, viszont Prohászka óta divat lett az Egyház és a templomi szószék: ez volt a nagy apologéta első nagy diadala és teljesítménye. Vele párhuzamosan indult meg az egyetemi ifjúság széleskörű megnyerése és megszervezése, főleg a Szent Imre-kör és a Szent Imre-kollégiumok által s ugyanakkor a szerzetesek, főleg a jezsuiták akciója, nevezetesen a lelkigyakorlatok s a Mária-kongregációk útján, amelyek egyaránt megfogták a magasabb értelmiséget, az ifjúságot s az iparos és kistisztviselő világot. A kongregációkban tömörölt és szentimrés katolikusokkal csendben és észrevétlenül megindult a szervezett világi apostolkodás első térfoglaló tevékenysége, az első, még akkor nem így nevezett akció. Kongreganista kezdeményezésre egyre-másra új divat kapott lábra az egyes városokban: a hitvédelmi kongregációk és lelkigyakorlatok. Meglepő, egyre gyarapodó eredményekkel, megtérésekkel, felbátorodásokkal, nekibuzdulásokkal. Egyik katolikus kezdeményezés a másikat érte s a meglévőkbe főleg a kongreganisták vittek bele friss és eleven lüktető erőt. A katolikus folyóirat lassankint divatcikk lett, a katolikus középiskolák lassan megszűntek a szabadkőművesség tűzfészke lenni s a rég elvesztett pozíciók visszahódítása megindult. az ellenséges csatazaj, amely ezt a csendes ébredést követte, nem vette el az ébredők és ébresztők bátorságát. Folyóirataink egyre bátrabban és élesebben hangoztatták a teendők vezényszavait, ösztönöztek, indítottak, lelkesítettek.

   Belőlük sarjadt ki az újjáéledés további hatalmas lendítője: a versenyképes katolikus irodalom.