Szabó Lőrinc: A kiszolgáltatottak

Éj s pince. Kint végzet ugat. Először
gépágyúk s bombák. Majd csönd. Vége? Közben
puskatűz pattog. De már egyre többen
mozdulnak: remél a kis, figyelő kör.

Iker dühükkel becikázva ekkor
s akkora okkerfényben, hogy a hökkent
visszhang hülyülten dadog és a döbbent
agy kihagy zegzug csattanásaikkor,

még villám, kettő! Rájuk! Oda! – És ők,
egy percre ég s föld rogyásába nézők,
úgy érzik, mintha gerincükön átgyúlt

seb volna az érc, mely, lenn s odafenn,
vízszintesen és függőlegesen,
a bőgő űrben ide-oda száguld.