Lampérth Géza: A jövő dala

Sajgó magyar szívek, gyászos magyar lelkek,
Kiket hét fájdalmak tőre jár ma át –
És nem hozhatom még, mire úgy esengtek,
De hirdetem már a sebek balzsamát.

Eljő a megváltás… el kell jönni annak,
Szent sebeinkre ki égi írt dalol.
Elcsukló siralmak, zengő diadalmak
Vajúdó méhe már hordja valahol…

Rákóczi hadában kuruc volt az őse.
Nagyapja honvéd, apja – népfölkelő,
Tündér Kárpát vagy poklos Doberdó hőse…
S ő: a magyar dac, hit, hűség, őserő!

Ő lészen a költő, aminő nem volt rég.
Az Úr néki adja a szent harsonát.
Ő dalol rólad – mint senki sem dalolt még:
Hű magyar nép s hős-hős magyar katonák.

Előtte ajtót – és lelket is – kitárnak
Parasztkalyibák s királyi paloták,
Azok is, miket ma zárnak féltő zárak –
S világgá ragyognak szent magyar csodák…

Előtte a titok hajnalszínre pirkad,
Mit előlünk még ma éjhomály takar.
Előtte a sírok milliói nyílnak
S glóriásan lép ki mindből a magyar!

…Sajgó magyar szívek, gyászos magyar lelkek,
Kiket hét fájdalmak tőre jár ma át –
Én nem zenghetem még, mire úgy esengtek,
De becsendítem már – szebb jövőnk dalát…