Béniss Tamás Szent Ferenc rendi papjelölt, honvédgyalogos

Szabadkán, Bács vármegyében 1829-ik évi december hó 23-én. Iskoláit ugyancsak Szabadkán végezte. Mint 6-ik költészeti osztályt végzett tanuló 1846-ban a legszentebb Üdvözítőről címzett szent Ferenc- rend papjelöltjei közé vétetett föl és a Jászberényben eltöltött próbaév után Szolnokra rendeltetett a bölcsészeti tanfolyamra, hol mint I-ső éves bölcsészt találták az 1848-iki események.
    Itt 1848. május 2án letette a szerzetesi öltönyt, hogy szükség esetén hazáját fegyverrel is szolgálhassa. Egyelőre Szabadkára tért vissza szülői házához, hol az események fejlődését azon szándékkal várta, hogy mihelyt a haza szent ügye megkívánja, azonnal a szabadság védelmére keljen.
    Így történt, hogy már 1848. szeptember hó elején a szabadságharcban oly kitűnő hős szerepet játszott. Sztancsi Román János iskolatársával együtt a magyar honvédek közé iratkozott, és mint ilyen, a régi, de a magyar haza szolgálatában állott Wasa ezredhez osztatott be, és szívósan végig küzdötte a szabadságharcot; részt vett több helyen a szerbek elleni ütközetekben, később a szolnoki, tápió-bicskei, váci, nagy-sarlói, komáromi nagy csatákban, továbbá Budavár ostrománál és így tovább harcolt, küzdött egész a világosi fegyverletételig.
    A gyászos fegyverletétel után szerencsésen – de sok küzdelem és bujdosás után – hazamenekült Szabadkára, hol özvegy édes anyja – nehogy a császári hadseregbe besoroztassék – akként segített rajta, hogy egy befolyásos szerzetes pap pártfogása mellett kieszközölte az illető helyen, hogyha szerzetes, vagy papi pályára lépend, nem fogja keresni a császári sorozó-bizottság. Így folyamodott Béniss ismét a Szent Ferenc-rend tartományi főnökéhez, ki őt 1850. évi április havában újra felvette a szerzet papjelöltjei közé s a bölcsészettan folytatására Szolnokra küldetett. – Ámde mint kitűnő eszű fiatal ember a szerény szerzetesi állással nem lévén megelégedve, 1851-ben ismét letette a szerzetesi öltönyt, annyival is inkább, mert már a volt honvédek üldözése megszűnt.
    Mintegy három évet Szolnok vidékén töltött, mint segédjegyző; ezután Szabadkára hívatott, hol csakhamar a polgármesteri hivatalban kapott, mint tollnok állást; és így szép jövője leendett, mint jeles fiatal embernek, ha állhatatos maradt volna; de Szerbiában kiütvén a forradalom, elhagyta hivatalát, és forradalmárokhoz csatlakozott, ezek legyőzetvén, ismét Szabadkára tért vissza, ahol segédjegyzői állást kapott s mint ilyen, rövid idő alatt meghalt, a jobb sorsra érdemes zseniális eszű fiatal ember.