Vékony Pál: Kiss Péter alszik…

Hallgassatok el érctorkú kutyák!...
Legyen oly csöndes a halálmező,
Mint egy elhagyott, régi temető…
Kiss Péter alszik… Jaj, ha így találnák,
Ezer halállal küldenék a lelkét
A jó Istennek fényes trónusához…

S most jöjjetek mind: síró özvegyek,
Szegény, ártatlan, árva gyermekek,
Hét tőrrel átvert szenvedő anyák,
Szívtelen Nérók, lelketlen Cézárok,
Kik selyemágyban pihenitek ki
A dőzsöléstől tunya testetek…
S lássátok Kiss Péternek elnyűtt testét…
Beesett arcát,…glóriás fejét…
S csókoljátok meg érdes két kezét…

Kiss Péter alszik…Álmodik talán?...
Tán odahaza jár a falujába
S dolgozgat asszonyával a határba.
Messze a tájon békesség honol,
A kék mennyégben pacsirta dalol…
S előttük szerte – ó, nem vérpatak –
Égő pipacsvirágok nyílanak… -
A gyötrött ajkak ím álomban beszélnek:
„Nincs csizmácskája a kis Petikének…
Kabát kellene a kis Marikának…
Tejecskéje sincs szegény Janikának…”

S hogy reggelre felváltani akarták,
Kiss Péter még akkor is álmodott…
Megtört szemeit nem bírta felnyitni,
Mert két keserű könnycsepp ráfagyott…
S égnek meredő, ökölbeszorult
Kezét nem bírták lehajtani…

                            1918