Dr. Baranyay Ferenc: A komáromi magyar színészet története [III. rész]

    A magyar színészet történetében föl van jegyezve, hogy Komárom mint téma szerepel néhány régi színdarabban. Így 1794-ben Budán és Pesten a magyar színészek előadták Mérey Sándornak »Tongor, vagy Komáromnak állapotja a 8. században« című 3 felvonásos szomorújátékát. 1795-ben Ernyitől »A Pestre vándorolt szabó legény, vagy a komáromi nénikék« címűt 3 felvonásban.

    Érdemes följegyezni, egyszer a németek kedvezni akartak a magyaroknak és ezek bíztatására egy Nosöl József nevű bécsi német színész, bár nem tudott magyarul, szajkó módjára betanult két magyar darabot és 1802-ben Győrött, Tatán, Pápán, Budán és Komáromban is fellépett. Lehetetlen volt ezt az előadást végignézni és beszédét megérteni. A közönség már az előadás elején megszökött.

    Az első hivatásos magyar színészek 1811-ben jelentek meg először Komáromban. Akkor a színészetet nem a város, hanem a vármegye pártfogolta és segítette. A főispán akkor gróf Nádasdy Lipót, alispán Ghyczy Ferenc, másodalispán Pázmándy Pál, főjegyző Ordódy János, főügyész Thaly Zsigmond volt. Egytől egyig pártfogói a magyar kultúrának és a színészetnek. Benke József és Kemény János voltak a komáromi »Magyar Játszó Társaság« igazgatói, akik társulatukkal 1811. május 8-án kezdték el előadásaikat Komáromban Kotzebuc magyarra fordított darabjával: »Popelli, vagyis a tsodálatos egybetalálkozás« cíművel. Mint a Hazai és Külföldi Tudósításokban, Kulcsár István lapjában olvassuk, az előadás fényes sikert ért el. Az előadásokat a Zichy-kúriának egyik nagytermében tartották, ahol a táncmulatságokat is szokták tartani. Az akkor divatos Kotzebuc darabjával kezdték a komáromi színiszezont. Kotzebuc 223 darabot írt és abból magyarra fordítva 103 darabot adtak elő magyar színpadokon.

    Az első komáromi színiévadról vajmi keveset tudunk. Itt említjük meg, hogy Benke József színigazgató kétszer nősült, 19 gyermeke volt és első házasságából származott Laborfalvy Róza, Jókai Mór első neje.

    Balogh István társasága 1816 táján járt Komáromban. Győrből hajón jöttek ide. Balogh maga kitűnő és ismert komikus volt, neje is jó, szép színésznő. Mindenütt, így Komáromban is nagy népszerűségre jutottak. A vármegye elhatározta, hogy állandó színház építését megengedi Baloghnak, sőt abban támogatja is. Szét is küldte a felhívásokat Balogh színigazgató, hogy minél nagyobb segítséget gyűjtsön, de közben társasága meghasonlik és az állandó színház terve jó időre, sajnos, talán örökre elaludt, Baloghék innét Tatára mentek.

    1891. október havában Kilényi Dávid színtársulata jön Komáromba. Október hó 21-én volt a megnyitó előadás Szentjóbi Szabó László »Mátyás király választása« című darabjával, nagy tetszés mellett. Az előadásokat ismét a Zichy-kúriában tartották. Mivel ugyanakkor német színészek is voltak Komáromban, az előadásokat naponkint fölváltva tartották. Lehetett volna a magyar társulatnak előadásait a Dunasoron, a kishíddal szemben levő Neurihrer-féle »Fehér hajó« vendéglő emeletes épületében, vagy a Megye-utcában levő »Fekete sas« fogadóban is tartani, de mivel a Zichy-család ingyen adta át a termet, gazdaságosabb volt ott maradni a magyar társulatnak is. Kilényi társulatának »Alföldi Nemzeti Játszó Társaság« volt a címe. Kilényék komáromi szerepléséről csak egyetlen tudósítás maradt fönt a Tudományos Gyűjteményben, nem kisebb ember írta, mint Jókai Mór édesapja, Ásvai Jókay József. Nagy elragadtatással ír a színi előadásokról. Kiemeli egyes német polgárok példás viselkedését a magyar színészet iránt. Ezek tüntetőleg járnak a magyar előadásokra, bár német színészek is vannak Komáromban. Így megdicséri Pozmann József »réfes« matériával kereskedő »Kalmár urat«, aki mind maga, mind felesége egy magyar játékokról nem maradna el. Megdicséri még Kőnig Károly és József főszerszámos Kalmár urakat is. Sőt a várparancsnok, báró Finkenaui Veiss József tábornagy, bár nem tud magyarul, gyakran megnézi a magyar előadásokat. Kilényi színigazgató nagyon szerette az énekes előadásokat, operaelőadásokkal is kísérletezett, de persze ezeket nem kell igazi operáknak venni. Népszerű énekes darab volt akkortájban »Az újhold, vagy a vasárnapi gyerek«. Ebben az énekes darabban lépett föl először Déryné is. Kilényi Komáromban 72 napig volt 1891-ben és 31-szer játszottak, a többi normanapra, vagy a német előadásokra esett. A társulat a következő évben, 1820-ban is Komáromban maradt egész kikeletig. Ebben az évben szerződik a társulathoz Déryné, aki nem tud betelni naplójában a komáromi napok dicséretével. Nagyon jónak mondja a társulatot. A közönséget első felléptével meghódította, sokszor kihívták a zajos tapsok és újrázások. Különösen tüntetőleg tapsolt neki a várparancsnok, akinek felesége gyakran meghívta őt hozzájuk ebédre, estélyekre. Tavasszal elhagyta Komáromot, de erős ígéretet tesz, hogy visszajön.

    Kilényi hálából a komáromiak nagy pártfogásáért, társulatának »Komáromi Szín Játszó Társaság« címet adta, és ezzel a címmel megy Pozsonyba is szerepelni. Az őszi évadot »Itthon vagyunk már!« című vígjátékkal és nagy sikerrel kezdte el. Október 11-én a vasas ezred Komáromon keresztül utazván, a tisztikar tiszteletére Egyveleget (Quodlibet) adtak és Déryné ezúttal is tüneményes sikert aratott.

    Kilényi társasága novemberben elhagyta Komáromot, november 5-én már Győrben játszottak.

    1821-ben a »Székesfehérvári Társaság« a megyegyűlés alkalmából négy előadásra Komáromba rándult. Aligazgatójuk Horváth József volt. Június 17-től 20-ig játszottak itt. A következő darabokat adták elő: Oktávia, Két férj felesége, A korzikaiak Magyarországon és Sapphó címűeket.

    Ugyanebben az évben Ujfalusy Sándor társasága szerepel Komáromban, a Zichy-házban, de a társaság leégett és föloszlott. A színigazgató feleségével Nyitrán működött Kikényi társulatához szerződött. Ennek az Ujfalusy társulatnak egyik tagja, Gál leírja, hogy egy özvegy fiskálésnénál voltak koszton, több színész ott is lakott. Ez a hölgy nagyon jól főzött, de mindig kellett valakinek a közelében lenni, akivel folyton zsörtölődött. Ez a Gál többször kiállott bűnbaknak. Hogy ki volt ez az özvegy fiskálisné, azt nem jegyezte föl. Ujfalusy színigazgató fia, Ujfalusy Sándor szintén színigazgató lett és apja után 50 év múlva ő is ellátogatott Komáromba.

    A múlt század húszas éveiben Komáromban különösen megcsappant a színészet iránti érdeklődés. Ennek oka az, hogy csapás csapás után látogatta meg a várost: földrengés, nagy tűzvész és árvízveszedelem. Nem is igen sietnek ide a magyar színészek. 1825-ben október végén érkezik Komáromba Pergő Celesztin társulata. Három hétig voltak itt és mulattatták előadásaikkal a közönséget.

    1827-ben a Székesfehérvári Társaság még működött és Horváth József igazgatása alatt ismét ellátogatott Komáromba. Itt nagyon rosszul ment a társulatnak és a színigazgató egész vagyona elúszott a komáromi szereplésben. A társulat súgója, Könyves Máté kiad Komáromban egy súgókönyvet Weinmüller Bálint betűivel, de ebből se tudunk meg többet a komáromi szezonról, mint azt, hogy komáromi szereplésük pártolás hiányában csak rövid ideig tartott.

    1828. november végén Fülöp János társasága érkezik Komáromba. A Zichy-ház nagytermét már évekkel ezelőtt nem kapta meg a magyar színészet, hanem az udvaron volt egy pajtaszerű épület, ennek az emeletén játszottak egy darabig a színészek, de ezt a raktárféle épületet is lebontották és zsidó imaházat építettek a helyébe. Id. Szinnyei József szerint 1811-ben egyetlen egy zsidó se lakott még Komáromban. Szóval a színészeknek új helyet kellett keresniök. A régi temető felett, a disznópiacon, a mostan Kossuth-, előzőleg Rozália-téren épült új fecskendő-, vagy másként mázsaházban ütöttek tanyát, nem messze a mostani Rozália-kápolnához. Aki szeret Komárom múltjában kutatni, bizonyára szívesen veszi, ha megemlítjük, hogy a pozsonyi kapu táján volt valamikor a kis Rozália-templom, inkább kápolna és ott volt a Kálvária is, de a Nádorvonal építésekor ezeket lebontották. A Kálvária faszobrait akkor vette meg Szarka János uram és csinálta velük azt a vaskos tréfát a monostori szőlőjében, amire a személyhajó is megállott.

    A társulatnál volt Hivatal Anikó is, igen tehetséges fiatal művésznő, akibe fülig szerelmes volt Frankenburg Adolf, a későbbi neves író. Anikó után a szerelmes lovag hamarosan megjelent Komáromban. »Őszinte vallomások« című művében leírja, hogy: »Erős hózivatar közt – éppen Miklós napja volt – érkeztem Komáromba s a dunamelletti egyik kocsmába szálltam. Itt találkoztam a társulat súgójával, aki azonnal elvezetett Anikóhoz. A piacon lakott, nem messze a magtártúl, ahol a vándor Thália ideiglenes sátorát felütötte«. Anikó, aki viszontszerette Frankenburgot, szintén oda volt az örömtől. Aznap este az előadás után – Béla futását adták – nagy lakomát rendeztek. A társulat tagjairól azt írja: »Majdnem valamennyien rendkívüli események által lőnek e pályára kényszerítve. Egyiknek mátkája máshoz ment férjhez. Egy másikat mostoha anyja incselkedései űztek el az apai háztól. Egy harmadikat barátjának alávalósága vetett a legsanyarúbb állapotba. Egy negyediknek az a szerencsétlensége volt, hogy alig vették be kispapnak, apját máris egy egészséges unokával lepte meg. És így tovább. A hölgyekről hallgatok… Maga Anikó se részesült bátyja házában Kaposvárott a megfelelő bánásmódban, amint azt többi társnőit is, nem a hajlam, hanem a szükség kényszerítette a tövises pálya választására”«

    Ekkor divatban volt Komáromban, hogy apró gyermekeket is elvittek színházba, hogy ott tanuljanak, okosodjanak. Így került Jókai is negyedfél éves korában a színházba, amikor közbekiabálásával megzavarta az előadást. Jókai még arra is emlékezett, hogy valaki pogácsával kínálta meg és így akarta elcsitítani, de Jókai nem hagyta magát megvesztegetni és rendíthetetlenül kiabált tovább is. Beöthy Zsigmond a Rozália-téren egyik házában otthont ád a színészeknek azzal a kikötéssel, hogy a gyerekei szabadon járhassanak a színielőadásokra.

    Ez aztán hatással is volt mind a három Beöthy-gyerekre, hamarosan hajlamot éreztek a színműírásra.

    Megemlékeznek a régi források egy komáromi borbélylegényről, Kaján uramról, aki annyira megszerette a színészetet, hogy az egész színiévad alatt ő borotválta a társulatot, természetesen ingyen, csupán tiszteletből és rajongásból. Nemcsak a műhelyében várta a színészeket, hanem fölment a színpadra és ott, a próbák alatt is borotvált. Némelyik színész hiába kapálódzott, hogy hiszen tegnap is megborotválta, nem volt irgalom, újra neki állott.

    Komlósy Ferenc Dániel igazgatósága alatt 1829 nyarán a Dunántúli Színjátszó Társaság jelent meg Komáromban és a szigeti nagy fa árnyékában fölállított arénában játszottak. Akkor még a sziget tele volt fűzfával és posvánnyal, ami termelte a veszedelmes szúnyoghadat a nézők és a hátszók nem kis bosszúságára. A társulat büszkesége ismét Hivatal Anikó, később Lendvay-Latkóczyné volt, a közönség dédelgetett kedvence. Volt a társulatnak egy Nagy István nevű tagja, aki nem tudta a komáromi szokást, hogy itt a férfiakat tens uram helyett nagy uramnak szólítják, igen meg volt hatva, hogy olyan hamar megismerték őt, mert azt hitte, hogy a nevén szólítják mindenütt. Csak később lógott az orra, amikor megtudta a valóságot.

    1833. május havában Győrből, ahol akkor társulata játszott, Komlósy Ferenc színigazgató átjött Komáromba megnézni, hogy hol lehetne alkalmas színkört építeni, mert a szigeti nagy fa melletti aréna a nap heve és a szúnyogok miatt nem volt nagyon alkalmas. A dunai híd szigeti hídfőjénél volt egy hatalmas épület, amelyben a híd beszedésénél a szerszámokat szokták tartani. Ez igen alkalmas hely volt színielőadásokra. Komlósy meg is kérte a tulajdonost, id. Szinnyei atyját és e szeretetreméltó mecénás nemcsak ingyen engedte át a helyiséget, de a saját költségén színpadot és a nézőteret is berendezte. Komlósy társulata pünkösd hava 27-ik napján meg is kezdi előadásait ebben a kényelmes arénában »Zoltán, Árpád fejedelem fia, vagy a világosvári menyegző« című nemzeti vitézi játékkal.

    A társulatnál volt ezúttal is Hivatal Anikó, de már férjével, Lendvayval járt nálunk. A társulat 18 előadást tartott Komáromban. Nem minden nap, csak kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap voltak előadások. A pénztár délután ötkor nyitott, az előadást hatkor kezdték. Az előadás kezdetét hat, a pénztárnyitást három ágyúlövéssel jelezték. Helyárak, vagy mint a színlap jegyzi »bemenetel ára«: első hely 50, második 25, harmadik hely 15 krajcár volt váltópénz cédulában. Ennek a színiévadnak összes színlapjai megvannak a budapesti Nemzeti Múzeum könyvtárában.

    Az aréna mellett volt egy cigánynak a putrija, ahol éktelen zajjal eszkábálta a repülőhídhoz szükséges szegeket. Előadási napokon öt órakor be kellett fejeznie a munkáját, hogy ne zavarja az előadást.

    Garay János, az Obsitos népszerű szerzője június 26-án Komáromban volt és megnézte a társulat búcsúelőadását. Erről a Honművész című lapban igen elismerőleg írt. Nagy élőképet is ígért a színlap: »Zrínyi hősi halála«címmel, de a hirtelen jött zápor ezt a tablót elmosta.

    A komáromi színpártolók között első helyen állottak a bencés rend tagjai. Az itt működő Czuczor Gergely is lelkes híve volt a magyar színészetnek. Akkor szokásban volt, hogy az ünnepelt színésznőkhöz búcsúversezetet írtak. Ilyen vers több mint ezer jelent meg akkoriban. Komlósynéhoz is írt Czuczor Gergely ilyen búcsúversezetet, amelyet a Honművész című lap le is közölt.

    Balogh István színigazgató hét személyből álló társulatával 1834. elején jött Pápáról Komáromba. A kis társulat tagjai nagyobbrészt újoncok voltak a színpadon, de azért a komáromi közönség elég melegen pártolta őket, mint Czuczor tudósításában olvassuk. Két hónapig vergődtek itt, akkor Balogh igazgató a Böny községben működő Fekete Gábor igazgatót hívta föl, hogy jöjjön Komáromba. Feketéék később Esztergomba kerültek és Balogh bíztatására onnét jöttek Komáromba és március 8-án megkezdték előadásaikat. Fekete társulata nem sokáig lehetett Komáromban, mert már ugyanez év májusában Komlósy Ferenc társulata látogatott el ide és megkezdi előadásait a szigeti arénában.

    Az 1834-ik év végén Baky Gábor igazgatása alatt egy kis társulat jön Komáromba és december 20-án »Vanda, a krakkói hercegnő«című 5 felvonásos drámával megkezdi előadásait. 17 esti előadás után, 1835. január 18-án fejezték be előadásaikat a »Kísértő fehér szűz, vagy a lelkek viadala éjfélkor« című darabbal.

    Id. Szinnyey József, Komárom nagynevű szülöttje megírta a komáromi magyar színészet történetét a múl század harmincas évéig. Sajnos, hogy értékes munkája ma már elfogyott, megjelenésekor se jelent meg nagy példányszámban, mint különlenyomat a Komáromi Lapok 1881., 1882., 1883., 1884-ik évfolyamából. 55–60 éve ennek, bizony kevesen élnek már azok közül, akik ezt akkor a Komáromi Lapokból olvasták. Szinnyei József többet ád ebben a művében, mint a komáromi színészet történetét, mert úgyszólván felöleli az egész magyarországi színészet múltját. Amelyik színész Komáromban csak egyszer is játszott, annak megírja egész élete történetét, színészvándorlásait, kóborlásait. Abban az időben pedig a színészi pálya olyan volt, hogy az egész országot be kellett kóborolnia, ha meg akart élni a kultúra vándora. Nagyon sok értékes adat válnék közkinccsé, ha Szinnyei művét újra kiadná valamelyik színészegyesület.

    Nem tudjuk biztosan, hogy a Szinnyei József által említett és 1852-ben épült sétatéri nyári színkörrel mi lett, mert a színészek négy évre rá, 1856-ban már Szarka uram kertjében fölállított pajtában játszottak. Lehet, hogy a sétatéri arénáért sokat kellett fizetni, Szarka János pedig ingyen adott helyet. Néhány színlap maradt meg ebből az időből. Egy 1856. szeptember 20-i színlap már a színiévad végét kezdi jelezni, mert jutalomjátékról szól. Hetényi Laura tartotta ekkor jutalomjátékát a Nagymihály utcai (most Deák Ferenc utca) Szakra kastély kertjében. Szigligeti Ede énekes vígjátékát: »A pünkösdi királyné«-t adták. A társulatnak igazgatói voltak: Hetényi József és Molnár György. Az előadást hét órakor kezdték. Akkor még nem volt elterjedve a petróleum lámpás és faggyúgyertyával világítottak, ha besötétedett. Azért kezdték ilyen korán, hogy a világító anyaggal takarékoskodjanak, meg aztán a közönségnek se volt kellemes későn, sötétben hazabotorkálni a nem világított utcákon. Rendesen lámpásos gyerek ment értük, aki világította az utat. A színházi helyárak 30 krajcárnál kezdődtek és 12 krajcárnál végződtek. A színlap azért is érdekes, mert teljesen magyar szövegű, ami akkor nagy szó volt, hiszen az elnyomatás korát élték akkor szegény elődeink. a társulat másnap, szeptember 21-én búcsúzik a komáromiaktól a »Bíbor és gyász«című drámával.

    Három évvel később, mint egy régi színlap mondja, Kőszeghy Endre színtársulata játszik a sétatéri arénában. Június havában egy hátborzongató drámát adnak: »A sírásó, vagy a lelkek járása Karácsony rémes éjszakáján«címmel és felsőbb engedéllyel. A darab Kőszeghy igazgató és felesége »külön hasznára«, vagyis jutalomjátékaként ment. A színlap rettenetes borzalmas dolgokat ígért: a színpadon vadfarkas robog végig, szájában emberkoponyával, lesz tűzokádó kígyó, a levegőben szellemek úszkálnak, a hold a felhők között világítani fog, a hó esik és a sírokat hó és zúzmara fedi, dermesztő hideg is lesz, a szél állandóan fújni fog, embernagyságú csontváz halad végig a színen és tüzes vaddisznó robog végig, a sírköveken baglyok ülnek és huhognak, a sírkövek rózsabokrokká változnak át stb. stb. Képzelhető, hogy tódult a komáromi közönség erre a sok ígéretre. A színlap azonban mást is ígér: hat komáromi kislány az előadás előtt táncot fog lejteni. Ezeket a kisasszonyokat Hillei Emma táncosnő tanította be, aki egyik felvonásközben lengyel táncot lejt. Az élelmes direktor számított arra, hogy a föllép kisasszonykákat az egész rokonság, apraja-nagyja megnézi, hát a gyerekek belépődíjét 20 krajcárban állapította meg.

    1864-ben Völgyi Gyula igazgató jár Komáromban. A színészek Nérey Ferenc vendéglőjében, a mostani Dózsa Vigadó emeletén játszottak. Éppen a búcsúelőadás színlapja maradt meg. November 13-án búcsúzik a társulat »Hinkó hóhérlegény és Maritta hóhér leánya«című regényes színművel. A búcsúzó sorokban panaszolja az igazgató, hogy a társulatnak olyan rosszul ment, hogy még a napi kiadásokat se tudták bevenni, kéri a közönséget, hogy legalább búcsúzáskor töltse meg a nézőteret.

    1869. augusztus 7-én kezdi meg előadásait a sétatéri arénában Kocsisovszky Jusztin daltársulata. Föltűnő, hogy a színlapon ott ékeskedik a német felírás is. Az igazgató ezt bizonyosan a németül beszélő tisztikar kedvéért tette. Kocsisovszky társulata opera és operett társulat volt. Ilyen még nem járt Komáromban. Több operettet adtak itt: »Orpheus a pokolban«, »Szép Heléna« és az első magyar operettet: »A szerelmes kántor« című víg operettet, amelyben csárdást és palotást táncolt az egész személyzet.

    Ekkor bejárta az egész világot egy igazán látványos darab: »Az ördög pirulái«. A budapesti Népszínház is felkarolta, de nem ez volt az első magyar előadása ennek a darabnak. Azt a múlt század hatvanas éveiben a Budai Színkör helyén adták. Az egykori újságokban olvastam, hogy hónapok kellettek a színpadi gépek, süllyesztők, emelők és egyéb eszközök elhelyezésére. Mélyen le kellett ásni a földbe, hogy a gépeket a színpad alatt el tudják helyezni. Később az élelmes vállalkozó tovább folytatta világkörútját és így került aztán a Népszínházba a 80-as években, de már akkorára a gépezet egy része elromlott és a népszínházi előadás nem versenyezhetett a budai előadásokkal. Ezzel a látványos darabbal a vidéki színtársulatok is kísérleteztek, persze nem az eredeti gépezettel, hanem amit maga a színtársulat rendezője össze tudott tákolni. Az ördög piruláival Kocsisovszky is megpróbálkozott Komáromban. Több napi szünet előzte meg az előadást a látványos darabra való előkészület miatt.

    Ez a darab sok komikus esetet rögtönzött a kis, vidéki színpadokon. Amikor a keszthelyi premontrei gimnáziumba jártam, a Tapolcán időző kis ripacs társulat is előadta az Ördög piruláit, szörnyen eltorzítva. A beígért nagy szenzációra mi diákok is átmentünk. Egy jelenetet is csináltak a darabban, a színésznek pulykává kellett átváltoznia. Ezt egyszerűen úgy oldották meg, hogy a színész kiugrott a színpadról és egy pulykát dobtak be. Ez nem lett volna baj, de a pulykának fejébe szállt a szereplés dicsősége, megvadult, nekirugaszkodott és az összes lámpákat összetörte, kevés híja, hogy tűz nem keletkezett. A hatóság aztán betiltotta ezt a pulyka-szerepet.        

-       Folytatjuk -