Horváth Imre: A menetszázad indulásakor
Még egyszer búsan megcsókolt anyám.
Szeméből könnyek arcomra peregtek.
Vonatkerekek fájón dübörögtek…
Olykor még most is mintha hallanám.
Panaszra nem nyílt azóta a szám.
Tüzek lobognak a komor, vak éjbe…
Egykedvűen nézek a nagy messzeségbe,
Kezem ott nyugszik puskám ravaszán.
Gyötrelmes sok-sok átélt éjszakán,
Mikor fülembe metsző szél süvöltöz,
Az a búcsúzás mégis visszaüldöz…
Virágos vonat… Zokog az anyám…
Harctér, 1917.