Sajó Sándor: Hős diákok

A háborús nagy iskolában,
Halálos harcok mámorában,
Klió*, mint szigorú vigyázó,
Csak néz és mindent följegyez:
Kit ide írt föl: mint hiányzó
S halnitudásban mind jeles.
Nevüktől ég a büszke márvány
És szól: reám csak vérnek árán
És csak arannyal szabad írni, –
S aki olvassa, annak – szabad sírni…

Óh, sok-sok könnyet sírjatok:
Nagy gyász van itt és sok halott…
Akiknek van még magyar könnye,
Ki nem fásult még bús közönyre:
Mikor szemében könny szivárog,
Illesse váddal a világot,
Miért ontott annyi drága vért, –
De gyászra gyúlva, búban égve
Kérdőn hiába néz az égre, –
Az meg nem mondja, mért…

Én már tudom…
Én jártam már a golgotás úton,
És tudom magyar végzetünket:
Bennünket Isten balja büntet,
De tudom azt is: jobbja véd;
Sorsunkat Isten gyászba vonja,
És fájdalomtól szövi-fonja
A nemzet életét.

Nagy sírásó a magyar élet
És sok vért szomjaz szakadatlan,
És temetők porából éled,
És holtakból lesz halhatatlan…
Így haltak ők is, hős diákok,
Vihartól tépett, elgázolt virágokat:
A föld porából égre nőttek,
A magasságban kell keresni őket,
És – fölfelé kell nézni rájok!…

Sejmes, csöndes éjszakákon,
Mikor alvó némaságot
A végtelenből száll az égre
A magyar bánat halk zenéje:
Beszélnek hozzánk fönt a csillagok…
Én látom, hallom, értem őket,
Kik hamvaikból égre nőttek,
S míg lelkem rajtuk andalog:
A sápadt égrül, s bús szívembül
Egy koldus ország lelke zendül
És bűneinkért vezekelve,
Én vádlón, s mégis esdekelve,
A nagy magyar seb így sajog:

Testvérek, magyarok!
Hazáért halni: szép halál,
De nektek, óh jaj! nincs hazátok,
E föld még megváltásra vár, –
S ti, Isten tudja, mire vártok!…
Úgy sújtott Isten balja ránk,
Hogy se országunk, se hazánk,
Hiába haltak hős diákok,
Haláluk: meddő áldozat,
És dicsőségük: szenvedés
S a mi életünk: kárhozat.
S az elomlott vér – mind kevés!…
Ha lesznek újra férfiak
S teremnek újra hős diákok,
Ha bosszúnk forrva fölriad,
És vérrel írunk új világot, –
Ha innen magyar katonák
Úgy zúgnak majd a gáton át,
Hogy ősföldünk e bús darabja
Nem zsebrákok gyáva rabja:
Csak akkor lesz itt igaz ünnep,
Föltámadása nemzetünknek,
És megdicsőül minden hős halott;
S míg hálát zengünk majd az Úrnak,
Az égen büszkébb fényre gyúlnak
A sápadt magyar csillagok;
Szemünkre tisztább könny szivárog,
Így fogunk, büszkén, nézni rájok,
Szívünkben dallal, diadallal:
Dicsőség nektek, hős diákok!