Máté Imre: Fölgyulladt farkú rókák

          Horváth Elemérnek

Amikor a költő,
    ki 56-ban világgá futott
és a szabadságharcos glóriájával fején
    fél világ csodálatát váltotta aprópénzre,
most negyedszázad múlva térdre omlik
    és nyüszítve bizonygatja, ő nem ontott vért,
hanem menekült eszeveszetten
    mint filiszteusok búzatábláiba kergetett
fölgyújtott farkú róka,
    – eszmék érett gabonaföldjeit
véletlenül borítva lángba –
    rést hazudik az Ég kárpitjára!

A költő tehát nem ontott vért.
    Ő csak lukat keresett az ország kerítése alatt
mint baromfiólakat dézsmáló görény
    ha macskák kergetik.
Én azonban ontottam vért, pedig költő vagyok én is.
    Mégis ontottam vért.
Ezen utólag nem tudok és nem is akarok változtatni,
    sem az Amerikáig ijesztett elvtárs nem tud,
aki ügyesen gyomlált emlékeiben helyet cserélne velem
    és most a másik párt zászlaját lengeti szorgalmasan.

Én ontottam vért,
    pedig én is el tudok merengni
szitakötők táncán és beszélgetni tudok a barackvirággal,
    és nem is voltam hős, nem voltam vakmerő,
mégis harcoltam egy szál karabéllyal,
    meg odaálltam a reszkető asszony elé golyófogónak,
testemet adtam pajzsul, vértül
    mikor a Bartók Béla utat tankok söpörték
ágyúkkal, gépfegyverekkel tisztára.

    Odaadtam oltalmazó kapualj-szegletemet,
Mert ha nem adom oda az ösmeretlen,
    riadtszemű magyar asszonynak,
engemet kiherélt volna lelkiismeretem
    és most én is fehérre meszelt sírokhoz
volnék hasonlatos
    mint akik a vörös csigaház
egyre szűkülő tekervényein át akarnak mennybe jutni.

Én ontottam vért.
    Vérontók vérét ontottam, meg sajátomat,
Ezt most megvallom nyíltan, őszintén,
    ha már a vérontás, vagy vér-nem-ontás vált
belépőjeggyé Budapestre.
    Ha ezen múlik, én kívül maradok mindörökre,
mert ösmerek békét, ösmerek kölcsönös megbocsájtást,
    ösmerem a történelem higgadt értékelését,
de csúszás-mászást, behódolást senki se várjon tőlem,
    és ne várja éppen ama napok megtagadását
melyek Keleten és Nyugaton egyaránt
    új arcot szabtak e világnak.
Mindez már történelem
    és én megbocsájtottam ellenfeleimnek.
Megbocsájtottam, mert nem reszkettem fegyvereik előtt
    mint a költők, akik most énekes-kódis szerepben
a kegyelemosztó tornácon bizonygatják;
    ők nem ontottak vért.

Nem ontottak vért!
    Az intellektuellek csak lázítottak,
– köztük magam is –
    feszítették az amúgy is feszes húrt
mely a legszerencsétlenebb pillanatban szakadt el –,
    ők csak feszítették a húrt,
föltételeket teremtve a vérontáshoz,
    s ha hihetünk a nyomdaföstéknek
Mindezt csak azért cselekedték csupán,
    hogy egy, tíz, tizenöt, húsz, vagy huszonöt év után
– aszerint, hogy milyen sorrendben nyílik meg előttük
    a kegyelem töltöttpaprikás boldogsága –
elárulják az eszmét, megtagadják a harcost
    aki alá ők daloltak szárnyas paripát!

Mint filiszteusok búzatábláiba kergetett
    fölgyújtott farkú rókák
megégették érett kalászaink tengerét
    és most az égés sebeiből kigyógyulva
jámboran, meghunyászkodva hazaoldalognak,
    szófogadó, kezes háziállatokká válnak –,
és előbb-utóbb majd csaholni is megtanulnak!

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf