Szőnyi Gyula: Utolsó kívánság

A halálnak suhogását halljuk.
Mintha ismét köztünk járna, kelne.
Kit csókol meg? Kit ölel meg karja?
Vajon ki lesz halálos szerelme?

A szívekben bú azért nem támad.
Nem ered meg könnyek áradatja.
Valamennyi szívben újra ébred
Az élet reménykedő sugára.

Ám a halál suhogása hallik,
Fülünkbe cseng vészes kacagása.
Fekete pecsét van a kezében
S rányomja egy hősünk homlokára.

Mintha a siralomházban lennénk,
Bú szállta meg reménytelen szívünket.
De a hősünk sugárzó arccal szól:
Kérésem van, el ne feledjétek.

Szeretteim, kiket úgy szerettem,
Rátok bízom, tiétek örökre:
Ne búsuljon senki énmiattam,
És ne hulljon senki fájó könnye.

Édesanyám a házunk kertjéből
Hozza majd el a kedves virágom,
Hogy a csendes síri magányomban,
Hogy őrizze a virág az álmom.

Mondjátok el az egész világnak,
Melynek szabad vagy rab legyen népe:
Himnuszt szóljon, nemzeti gyászt öltsön,
Mert értük is hullt a magyar vére.

Kik e honnak árulói voltak
És sírbatevői annyi szívnek,
Soha, soha meg ne bocsássatok.
Amit kértem, el ne feledjétek!

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf