Dr. Pesthy Pál: A magyar tánc

Kevés olyan jókedélyű, eleven vérmérsékletű népe van a világnak, mint a magyar. Innen ered a találó mondás, hogy az Isten a magyart jókedvében teremtette. A kedves szent-Gellért legendában olvassuk, hogy mikor a szentéletű püspök útjában egy magyar szálláson éji nyugalomra tért és hallotta a kézimalmot hajtó szolgáló dalát, ezt a megjegyzést tette: „Boldog az a nép, amely ilyen jókedvűen, zúgolódás nélkül viseli nehéz sorsát.” A szent püspöknek ez a nyilatkozata fényes beigazolódást nyert a magyar nép történeti élete folyamán. A magyar sors telve van szenvedésekkel, de azt, ki e szenvedéseket hordozta, nem tudta a kemény sors leverni lábáról soha, az aranyos kedély isteni adománya távolűzte tőle a kétségbeesést, a világfájdalmat, s a legsötétebb napokban is leverhetetlen optimizmussal hitte a jobb napok elkövetkezését. A derült léleknek ez a folytonos bizalomfakasztó munkája jelentős tényező a nemzeti életenergia megőrzésében.

    A dal, zene és tánc szeretete a magyar kedélynek legjellemzőbb vonása. A magyar dal is, a magyar zene is és a magyar tánc is a magyar érzés kifejezésmódja, előbbi kettő a hanganyag, utóbbi a testmozgás segítségével. Ámde sem a dal [nóta], sem pedig a zene nem fejezi ki olyan hatalmas, általános és elemi módon faji sajátságainkat, mint a tánc, mely nemzeti ritmikánknak legősibb nyilvánulása. Táncritmikából fejlődött ki a zene- és a dalköltészet, s a tánc népszerűsítette ezeket.

    A magyar embernek tánckedve abban a bámulatos ritmusérzékben keresendő, amely talán csak a régi görögökéhez hasonlítható. Magyar embernek született tehetsége van a táncra.

szozattovabbacikkhez

szozattv

 
 
Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf