Mikszáth Kálmán: «Castrum Léta»

castrum létaRégi okmányokban «Castrum Léta» néven fordul elő, de közönségesen «Ghéczy várnak» nevezik a Ghéczy nemzetség után. Övé volt a vár hosszú századokon keresztül.
A vár urairól sok tarka-barka t örténet marad fel.
Az egyik Ghéczy olyan kevély volt és olyan gazdag, hogy nem tudott az aranyaival mit csinálni; elhatározta, hogy egy arany bikát fog öntetni. Meghozatta a művészeket s azok megöntötték az óriási bikát. Ghéczy (a kit régi iratok imitt-amott «Ghiczy»-nek is neveznek) a vár közepére
állíttatta. A művészek most már a fizetséget várták, de a várúr így szólt:
- A bika megvan, de mozdulatlan, nem kér enni, nem iszik. Öntestek hát belé lelket, ha tudtok, ha pedig nem tudtok, akkor én kergetem ki a tiéteket belőletek.
A művészek persze, hogy nem tudták elevenné tenni az aranybikát, a min roppant dühbe jött a nagy úr.
- Még három napot adok s addig a bika meg nem mozdul, negyednapra hajnalban mindnyájatokat lenyakaztatlak.
A mit ígért, meg is tartotta volna nyilván, de az Isten e közben megharaguvék, a miért halandó ember az ő dolgába akar elegyedni s erős földrengés támadt a harmadik napon, mely megrázta a vár szilárd falait és az aranybika is megmozdult – mert elsüllyedt nyomtalanul.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf