CSÁK Megállj!
Azért küzdjünk tán, hogy Károly helyett
Svábot, csehet emeljünk trónusunkra?
Vagy hozzunk trón ellen köztársaságot?
De ki bírja meg ezt körületek?
Nem Róma e hon, melynek harci lelke
A lemondásban nyert polgárerényt.
Itt minden szív rangot, hasznot eseng,
S ha nincs felettök egy erős ököl,
Egymást rabolják, egymást üldözik.
Szentek hona csak a köztársaság,
S melyben élünk, jaj: e hon latroké.
Kárpátoknak bérce, völgye,
Fenyveserdő, rengeteg…
Dicső költő! Tán csodálod,
Ám azért csak mit neked!
Az aranykalásszal ékes
Nagy alföldi rónaság.
Duna-Tisza sík vidéke
A te bölcsőd és hazád.
Bús ősz borong a Kárpátok alatt,
Dermesztve napfényt, szárnyas bogarat;
Ködfátylas csendben hallgat a határ,
S te már úton vagy, jó gólyamadár.
Indulsz te is már, sürgő fecskeraj,
Hisz igazad van, – éhen itt ne halj;
Hisz igazad van: szomorú az ősz,
S ha új tavasz lesz, – újra visszajősz.
Könnyű szárnyúak hasznos igaza:
Hol sok bogár van, ott van a haza;
Szomorú felhős magyar ég alatt
Mit keresnétek, kényes madarak?
Hegedűnek száraz fája…
Úgy megzokog a nótája,
Hol fölsikít, hol ellágyul, –
A szívem is belefájdul.
Mintha ez a magyar nóta
Nem is itt a földön szólna,
Mintha zengne fönn az égben,
A jó Isten közelében…
Barna cigány, sírok, nézzed:
Hulló könny a fizetésed;
Hulló könnyem ha gyöngy lenne,
Akkor is mind tiéd lenne…
Mikor ez erdő halk szellője lebben
S a lombok árnyát megremegni látod;
Valahol kint, tán messze végtelenben
Isten haragja rendít száz világot;
Mikor az erdő halk szellője lebben
És titkos hangra neszezi a gallyat:
Nem vagyok én forradalmár,
Sok szép időm odavan már;
De azért, ha csöndeskén is,
Új időket,
Szebb időket várok én is.
És ez idők jönni fognak!
Távol égrül már robognak!
Föloldják a régi átkot
S megifjítják
Ezt a vénhedt, bús világot!
Magamnak zengek s jó magyaroknak,
Kik meghitt órán magukba rogynak
S szívükben századok fájdalma gyúl,
Magyar bút zengek bús magyarul.
Kuruc kedvemnek mámoros teljén
Keservet inni könyökölj mellém:
Ne bánd, ha szíved megszomorul,
E bútól a kéz is ökölbe szorul.
Rab versek, mikor szabadultok?
Harám a sír estje leszállott?
Én nem láthatok életemben
Itt egy mákszemnyi igazságot?
Hisz mindig eleget éheztem
Az elnyomottak ébredését,
Melyik hajnalon hallom már a
Jogért indulók éneklését?
Immár negyedszer jött el a tavasz,
s megint benéz a börtön ablakán,
s látja, hogy láncán gunnyaszt a magyar,
ajkán elfáradt már a régi jaj
s az arca, hej! még jobban halovány.
Immár negyedszer jött el a tavasz,
s hiába hozza zöldülő rügyét;
minálunk mindent fagyos hó takar;
hiába sírnak: átok, könny s a dal,
minálunk mégsem olvad el a jég!
Már negyven éve, hogy utolszor átöleltük egymást
(Egyébként először is, azt hiszem:
Még nem volt divat férfiak közt az ölelősdi),
Én elfordultam csüggedten, te ott maradtál,
Mert nem és nem akartál csalni, bújni,
Lesz, ahogy lesz, ahogy Isten akarja – mondd,
Negyven év múlva már bevallhatod,
Hogy gondoltál-e gondolattalan
A nagyversekre, amiket megírsz majd.
Mottó: „Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.” (Mt 7,24) „Őhozzá járultatok, az élő kőhöz, amelyet – bár az emberek elvetettek – Isten kiválasztott és megbecsült, és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.” (1Pét 2,4-5) „Akinek építménye megmarad, jutalomban részesül. De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által. Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek?” (1Kor 3,14-16)
/1948. NOVEMBER 18-n a nemzethez intézett szózatában Mindszenty bíboros válaszolt Dinnyés Lajos miniszterelnök vádjaira, megvilágítva az ellen hozott határozatok, valamint a „kenyér és személyes szabadság elvesztésével megerőszakolt egyének” nyilatkozatainak jogi értékét.
A hercegprímás szózata:/
Hetek óta azonos „határozatokat” hoznak ellenem Csonka-Magyarország helységeiben. Elítélik az 1947-48-as években az ország gócpontjain rendezett Mária-napokon általam „szított ellenforradalmat és népellenességet”. Panaszkodnak az Egyház és az állam közt a megegyezés elmaradása miatt. Követelik a „káros tevékenység” megakadályozását.
Bárdos Lajosnak
Ülvén széles bazilikádban: messzi
múltad zenéjét hallgatom sugaras Esztergom.
Vespera veszi kezdetét! Fehér karinges
kispapok hosszú sora vonul be, s máris
fölzendül a testet-lelket elandalító
gregorián-kórus angyali zenéje.
Kevés öröm a mi sorsunk,
Sok bánat a végzetünk.
Ködben, árnyban indulunk el
S gyakran el is tévedünk.
Fenn az égen nincsen csillag,
Előttünk nincs semmi jel –
De az Isten lát bennünket,
S ha lesújtott: fölemel.
Jézus, szívem szép szerelem,
Az én lelkem gerjedelme
Buzgón szeret tégedet;
Nem azért, hogy üdvözüljön,
Tűzre, kínra ne kerüljön:
Másként szeret tégedet.
Most kell elmondanom,
mit eddig még nem mondhattam el én,
de lefutott a legszebb hullócsillag:
már túljutottam életem delén.
Elmondom hát, hogy zordon életemnek
Te voltál mindig élő csillaga,
titok voltál, az egyetlen öröm,
a tiszta szerelem maga.
Nem csodálom, hogy már ebbe annyi ember beleőrült,
felüvöltött, mint a holdra bús kutyák és ordított!
Tenderfenék rabja vagy te, tenger tornyosul terajtad:
éjnél éjebb ismeretlen, rejtély, rébusz és titok!
Világító halak úsznak, kagylók a magasban,
mondod: Nap, Hold, mondod: bolygók, mondod: csillag-ezrek.
Világítsz a tudománnyal, világítsz a vallásoddal,
s áll a vak, süket sötétség, s önmagad sem ismered!
Mi Atyánk! Ki vagy a mennyekben!
Ott vagy, igen, de jönnél egyszer le a földre, lépdelnél végig közöttünk, lehelne rád nyirkos kapuboltok szemétszaga, néznél be udvari ablakokon a szobákba, ahol feldöntött pálinkásüvegek közt egy pontra merednek az asszonyok!
Szenteltessék meg a te neved!
Mindenható vagy, add hát, hogy megszenteltessék az ember neve is. Gyarlónak, halandónak ítélted, azért volt neki mindegy, mit cselekszik a földön.
Magyar testvérem, túl az Óceánon,
a préri síkján, vagy a bánya mélyén:
visszahoz-e úgy néhanap az álom?
Látod-e még a hármas hegy keresztjét,
s jársz-e olykor a négy folyó vidékén?…
Hallottad a szót: „rendületlenül –„
Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevül,
Egy lángviharban összecsapzanak?…
Oh, értsd is a szót és könnyelmű szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!
