Bányai Kornél: Magyar nász
Így múlnak napjaink: mindig közelebb és súlyosabban
hajlunk a földhöz, utolsó biztos ágyunkat keresve.
Bimbósan hervad életünk s tűnődve hallgatózunk
süllyedt idők porából hívó jelekre.
Hamar betellő végzetünk legdúsabb szépsége ez a hullás.
Nem húz a rög sehol mohóbb s halálosabb szerelemmel
Magyar világ! vonzódásod borzalom, de érdemes gyönyör
örök zene s rejtelmesebb, mint mélyein a tenger.
Vesztő helyünk jövendő násza izzik csókjainkban,
nyár tüzeit rejtő sírok temetnek: ölbe és borba dőlünk.
Jó bíztatással önmagunk ekhója döng a földből
s fürtös vesszők álomba rántó gőze száll belőlünk.