Reményik Sándor: Angelus

Uram – mióta első este ez,
Hogy a kezem nem tördelem,
De összefonom áldott mozdulattal,
S az ölembe leengedem?
S úgy figyelem a másik mozdulást:
A harang lengő lebbenését,
Ahogyan hangra válni indul
Szinte-szinte súlytalanul
A kínzott érc-tömeg.
Remeg, remeg.

harang

 szozattovabbacikkhez

Sík Sándor: Megértettem, hogy kenyérnek születtem

Van, aki toronynak születik, és van, aki remetének,
Van, aki őrlő szájnak, és van, aki csemegének:
kenyerEngem magnak vetett a Magvető,
És kenyérnek, annak is feketének.

Mintha csak játszani, bújtam elő
Meleg mélyedből, drága földem,
Kíváncsian, szelesen, zölden.
Babusgattak öreg barázdák,
Hízlalgattak kövér májusi pászták,
Éreztem a jó napsugarak csókját,
Míg körülem pitypalatty furulyáz,
És borzas szelek játszanak fogócskát.
Így nő ki nyurgán fiú és kalász.

szozattovabbacikkhez

Csighy Sándor: A magyar sors

Állhatok kincsek halmazán,
árvább vagyok a madárnál,
nincsen fészkem, nincsen hazám.

Dallal van tele a lelkem
s bujdosásra kárhoztatva
könnyeimmel sárba ejtem.

Ami régen dalra hangolt,
magyar szellő csókolása,
minden, ami fény, arany volt,

ma szakadt húr, tört hegedű…
Magyar vagyok s a magyar sors,
keresztet vinni egyedül.

Diószeghy Dezső: Magyar, sorban

Lehet-e az, hogy a magyart
Mindég sújtsa az átkoz végzet?
Kit nagylelkűn testvérré fogadott,
Az vele testvérként nem érzett?…
Mikor véresen és kimerülten
Saját fia ellene támadt,
Akkor az, ki asztalánál úr volt,
Gyáván mégis ellene támadt?

szozattovabbacikkhez

Erdélyi Tibor: Egyetlen haza

         Csuka Zoltánnak meleg szeretettel

Ehhez a földhöz kötözött a sors.
És foglyul ejtett a könnyekkel sózott,
szép, fehér kenyér.
És ideláncol a vér
és nem enged el innen
a szó, a beszéd.
S a szerteszétszórt
sokmillió magyarnak
az Isten se kegyelmez,
mert nincs más hazája:
csak egyetlen, csak ez!

szozattovabbacikkhez

Petri Mór: Régi utakon

Gyorsan száguld az autó.
Itt a sok szép kanyarodó,
A hely, amelyről annyit írtam,
Az ifjúságom belesírtam.

Végig az utakon a fák
Mily dúsak és már mekkorák!
Ami itt álmodik, örül:
Mind munkám volt köröskörül.

Napfény, virágok! Nem, nem! Árnyak,
Amelyek az utamba állnak,
Meglebben az emlékek fátyla
És rátalálok a fejfákra.

                                               1916

Somló Sári: Magyar vagy!…

kokardaMagyar vagy! és csak egy hazád lehet,
E hon, mely éled s halnod ád helyet.
E hon, hol ezer évvel ezelőtt,
Magyar láb érinté a hegytetőt,
Lehel kürtjének harsogó szavát
Félték az alvó pusztaságon át,
S egy fél világ reszketve rótt adót, –
Hallván a magyar harci riadót.

szozattovabbacikkhez

Telek A. Sándor: Ükapámtól énhozzámig…

Ükapámtól énhozzámig
Az egész út könnyben ázik;
Könnyben úszik, magyar könnyben,
Nem is szárad fel az könnyen.

Hétszilvafás nemes voltam
S paraszt lettem lerongyoltan.
Ugar nélkül való paraszt,
Kire csak egy ős könny maradt.

szozattovabbacikkhez

Törőcsik Attila: A modernitás társadalomkritikája

A XX. század közepétől a társadalomtudósok újabb vizsgálatoknak vetették alá a világháborúkat követő társadalmakban végbemenő robbanásszerű politikai, gazdasági és kulturális változásokat, melyek a sok hasonlóság ellenére figyelemreméltó ellentétet is mutattak az addig modernizációként ismert történelmi folyamatokkal. Az ezen időszak alatt végbemenő változások jellemzőit (jobb híján) a posztmodern jelzővel illették, a vizsgált kort pedig a posztmodernitás korszakának nevezték el. Ahhoz, hogy világos képet kapjunk erről a korszakról, először magát a modernitást kell megvizsgálnunk, viszont ezt csak a premodernitás korszakaihoz történő visszatekintéssel tudjuk értelmezni.
fej

szozattovabbacikkhez

Mécs László: Vetkőzik az erdő

                Az Úr így szól a Sátánnak:
                – Nos, mindazt, amije van,
                hatalmadba adom, csak rá magára
                ne nyújtsd ki kezedet.
                                          Jób könyve

kacatVetkőzik az erdő
de úgy, mint egy őrült
tündér, ki ruháját
a bársonyos bőrrül
cafatokban tépi,
száll a foszlány széjjel,
tarkán ellibegve
a hűs őszi széllel.

Vetkőzik az erdő
s az őz meztelen lett:
rémíti ropogás
s álom-halk lehellet,
rontó szemek nézik,
titkaiba látnak,
borzongatja minden
réme a világnak.

szozattovabbacikkhez

Mentes Mihály: Isten a kaptár

És hogyha nem szólsz, akkor is,
Ha sírni engedsz, akkor is,
Ha békét nem hagysz, akkor is,
Ha funom kell Tetőled, akkor is,
Ostorral sújtasz, akkor is,
Haragosan nézel rám, akkor is,
Ha eltaszítasz, akkor is,
Mindig és örökké,
Kínban, gyötrődésben, sötétségben,
Tűzben, vágyban, szenvedésben,
Életben és halálban,

szozattovabbacikkhez

Rákos Sándor: Sirató

Milyen zuhanások ezek, jaj, miféle kopácsolás,
mintha szálfákat döntenének valahol,
baltás emberek özönöltek nemrég erre, szolgafélék –
rút szolgák, Kajafás szolgái, gonosz tekintetűek,
hová özönöltetek hajnalidőn?
Zuhanásoktól és rossz-ütemű kopácsolástól rezegnek a fölaggatott edények,
dézsákban moccan a víztükör
s ereszünket a fecskék is odahagyják.
Miféle jelek itt ezek, miért hunyorog a Nap szeme, mire
készülnek a poroszlók?

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Mikor az erdő halk szellője lebben…

Mikor az erdő halk szellője lebben
S a lombok árnyát megremegni látod:
Valahol kint, tán messze végtelenben
Isten haragja rendít száz világot;
Mikor az erdő halk szellője lebben
És titkos hangra neszezi a gallyat:
Valahol messze, messze végtelenben
Tán vert világok vad keserve jajgat;
Valahol messze viharorgonákon
Az Isten lelke zúg át száz határon, –
De szent hatalmát sejtelembe rejtőn
Lágy fuvalom lesz, mire ideér

szozattovabbacikkhez

Sík Sándor: Dunapart és cella

És ha száll a délután,
Utak magánya hívogatja lábam.
Füzes őszi partokon
Futó Dunának ballagok nyomában.
Fejlehajtva ballagok,
S ismeretlen dallamok
Mély orgonái zsongadoznak
Én ismeretlen énem csarnokában.

dunapart

szozattovabbacikkhez

Szenes Erzsi: Pörben az Úrral…

Minek ejtetted le Uram az űrbe a földet.
Minek virágoztattad ki rajta az életet, mint leveles folyondárt.
Minek koronáztad meg kupolás hegyekkel
és miért ezüstözted meg patakok futó csíkjaival!
Minek újrázod meg a tavaszi mámor
és miért teszed ki ablakodba a napot?
Minek és miért, ha én nem láthatom.

szozattovabbacikkhez

Brasnyó István: Krónikus ének 1988-ból

                    (Vö. Krónikás ének 1918-ból)

iszonyú dolgok most is történűlnek
népek népekkel egymás ellen gyűlnek
bűnösök és jók egyként kerserűlnek
embernek hitei egyre csak gyöngülnek

jaj, hogy szép álmok is imígyen szörnyűlnek
jaj, hogy mindenek múlt-ködökbe dűlnek
jaj, hogy itt most már nem is lelkesülnek
minden szép leendők egyre csak gyérülnek

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Sírvers

Hazai domb lesz vagy idegen árok,
Bús sirom füve amelyen kihajt,
Kopott fejfámon elmosódó írás
Bolygó vándornak ezt hirdesse majd:

Boldog, ki itt jársz, teéretted is
Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt;
krasznojarszkVéres harcok verték fel hirét,
De csak a béke katonája volt.

                                     Krasznojarszk, 1916.

Juhász Gyula: Ballada a honi tájakról

Az álom és a vágy biplánján
Szoktam utazni én ma már,
Hazámnak minden tája vár
És annyi táj rabságban, árván
És oly közel ma sok határ,
Melynek sorompóján a festék
Friss még,
Mint seb, melyet ütött ellenség.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Naplemente

Én nem panaszkodom, –
Hisz volt tavaszom, perzselő nyaram, –
Fürödtem izzó, déli verőfényben,
Volt pengő ércem, zengő aranyam…

Én nem panaszkodom, –
Hogy itt az ősz, a bús, halkléptű vendég, –
Szelíd mosollyal, megbékélve nézem:
A naplementét…

Veres János: Palóc madonnák

Három parasztasszony jön a dombháton
fekete ruhában,
egyszerre mozgó árnyképrajzok,
palóc madonnák,
fejkendőjüket, szoknyájukat szél cibálja,
nekifeszülnek a szélnek,
jönnek a dombháton
kemény léptekkel,
mintha birtokok határát mérnék,
jönnek, csak jönnek az úton,
hetedhét ország ellen,
fényévnyi messzeségből,
Gümör vezér táborából,
balladák ravatalai mellől,

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf