vitéz Somogyvári Gyula: Panaszkodnak a magyar szelek

Hópihékké fagytak az Isten könnyei,
csavargó varjú száll szürke fellegekben,
messziről jött szelek bús, haragos szárnya
veri, kopogtatja ablakom szüntelen…

Felsivít a kémény, mint égő boszorkány,
pörög a rézkakas vármegyeház tornyán,
nyugatról, keletről vad viharok jönnek
s mint a száműzöttek sírnak, könyörögnek.

szozattovabbacikkhez

Vörösmarty Mihály: Szózat

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned halnod kell.

szozattovabbacikkhez

Bágyoni Szabó István: Egy XXI. századi költőtáborhoz

                                Árkossy István
                                Ady-vers illusztrációjára

Álmatlan idők
a versrefogható szegénylegények hada fölött.
Koponyájukban ármánykodó szél,
zsebükben vámoló napfény.
Nincs gyermeki halihó,
szerelem-maradék legalább.
Pirulni kényszerül, ki hazára gondol.
Csak a keserves puszta.

szozattovabbacikkhez

Czegő Zoltán: Nosztalgia

Csak ülsz a víz mellett, sárszínű
csonka lombokon babrálva.
Mire gondolsz?
    - Magról növesztett a tövében
    s aztán kiszáradt
    kölyökkorom büszke diófája.

Hónapok óta nem írtál semmit;
mondd;
nem hiányzik a szavak zenéje?
    - Egy asszony ment át
    a gesztenyék alatt,
    mint a nap,
    úgy nézett a fia fejére.

Gittai István: Pipacs

És megjelenik a pipacs, hozza a búzatáblát, 
a kéken égő pacsirtát. Ő maga az útszélen 
színtelen. 
És első szavam: hol hagytad fenséges 
bíborszíned? 
És felel ő: lám, csak kelléknek szánsz, színem 
hatalmára vágysz, s a beteljesülésért 
mindent elkövetsz, hogy kedélyed virulni lássék; 
engem megidéztél, és jöttem én, a vihartúlélte 
pipacs: gyökérrel, szárral, levéllel. 

Paizs Tibor: Szemek

Ti szemek, 
kulcslyukon ki-be járók,  
kiváncsi kukucskálók,  
milyen a ti szerelmetek? 

Ti szemek, 
két sámáni látnok,  
örök-éhes falánkok, 

szozattovabbacikkhez

R. Berde Mária: Sirály

Nem. Sohse leszek én, mint a többi
Széltelen révben nyugvó szerencsés.
Horgonyavetett, biztos hajókon
Sohse lesz lelkem alvó teremtés -

szozattovabbacikkhez

Zsiskú János: Sirató

Ha volna szögesdrótod, Isten 
áram alatt, mely ölni tud még, 
e temetőből célegyenest 
a magasfeszültségnek futnék. 
Eibergenben, a Berkel mellett, 
kutyatemető. Sétány. Hantok. 

szozattovabbacikkhez

Győry Dezső: Új hit elé

A templomokban oly kevés a lélek,
A templomokban oly kevés az ének.

A munkásszemekben megcsalódott árnyak,
A munkásszemekben új vágyak cikáznak.

Már ó szószékeke recsegnek, ropognak,
Már hordómélyek üresen konognak.

Új megváltás kell a kisemmizettnek:
És nem halunk meg, míg ki nem fizetnek!

Mert úr, paraszt, szegény és gazdag egyek:
Hogy egy rögből és lélekből születtek.

Egyek vágyakban, gesztusban, alakban:
Magyarok. – Ámen. Megmásíthatatlan.

Mécs László: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Május. Rózsálló reggel Remény, ígéret, harmat.
A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat.
Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára
kapok, s vaktában érek egy messzi kis tanyára.

A kakas még az ólban pitymallatot rikongat,
az égbe fúrt pacsirta fittyet hány éji gondnak,
dalától messze rebben bimbóról bánat, szender.
A ház előtti kertben a kis padkán egy ember.

szozattovabbacikkhez

 

Ölvedi László: Miben reméljünk?

Miben reméljünk? Tenhazánkban tán?
Aki elhagyott gyáván, mostohán?
Azokban, kik a békét hirdetik,
S a szent ideált szemétre vetik?
Fájó szavunkra gúnnyal felelnek,
Míg mi szenvedünk, ők ünnepelnek.
Remeg az öklöm, izzik a vérem,
A fejem szédül, kábulok, érzem…
         - - - - - - - - - - - - - -
Segíts meg minket Isten az égben!

                    Érsekújvár, 1919

 

ersekujvar

Urr Ida: Szülőföldem

Te drága illatú humusz, most hozzád sóhajtok a messzeségből!
Hozzád, aki először húztad végig ajkomon az ajkadat;
ki először csorgattál hangokat a fülembe
és én most e szavakkal, e hangokkal mind neked hódolok
és neked fonok belőlük ölelő karokat,
hogyha majd elfáradsz: boldogan pihenhess meg.
És sohase sírjál, sohase könnyezzél, mint a gyermekeid.
És ne tudd meg soha, mi a fájdalom,
mi az, mikor egy bódító illatú orgonabokrot
kicsavarnak tövestől, mikor az duzzad az éltető élettől;
ne tudj meg soha semmi rosszat.
Álmaidban midég gyöngyvirágos erdőkön lépdelj,
aranyhúrú hárfák daloljanak néked,
hogy hangjuktól megmámorosodj!
– És ha netán egyszer mégis úgy történik,
hogy valaki könnyet ültet a szemedbe:
csak locsold a számba: e fájdalomra mindég megnyíló kehelybe,
hogy bennem virágozzon ki a jaj: szívetfacsaró energiával!
És te csak légy örökké mosolygós arcú, drága illatú boldog humusz,
Mert megérdemled. Te jó vagy! Nagyon jó!

Vozári Dezső: Szlovenszkó

Tán épp az étkezdében ültél abban
a pillanatban, hogy az expressz víg
iramban elrohant itt és egy kappan
sült illata szállott az egekig.

Kappan, vörösbor, kompót, úrimódi,
estére selyemágy vár és öröm.
E városban élt, énekelt Tinódi,
ma én üvöltök. Ne zavard köröm.

Sírok és fájok magamnak: Belzebub,
Mely szél hoz erre? Mely beteg szeszély?
Unalmas lett a Picadilly-Club?
S Párizs? Velence? Nápoly? Genf? Beszélj!

Hej, büszke úr! reményen és zupán
él itt az ember, élem sorsomat:
nekem hazám, tenéked táj csupán,
hol egyszer átfutott a gyorsvonat.

Balla Gyula: In memoriam Sáfáry László

Szívemig érő télben átlőtt
farkasordítások, miatyánkok,
csillagra merevedő szemek
között állok szerelemtelen:
gyermekálom-pelyhekben
száll alá az ég,
s kézmeleg fegyverek
csipkézik mindnyájunk szemfödelét.

szozattovabbacikkhez

 

Finta Éva: Képzelt párbeszéd

Somogyi küldönc:
– uram, megnyugodhatsz,
uram, megnyugodhatsz,
pajkos dalaink elenyésznek,
pogány dalaink elenyésznek,
nem énekel senki, uram,
de mi lesz a dallal, uram,
táltos szavainkkal, varázs-dalainkkal.
dalainkban élő isteneinkkel el kell dobni a dalt,
uram, dal nélkül szürkén ébred a táj,
dal nélkül…

István király:
– fiam, új dal születik majd a régi helyébe,
Isten napját ébreszti, hívogatja az,
csukott pillánk mögött születik,
nyitott szívünkből röppen elő,
mert csak pogány szavainkat,
mert csak szavaink pogány erejét,
régi hitünket viszi el az enyészet,
várj, fiam, egy keveset,
s új dal születik,
hisz a lényeg sose hal meg,
minden hit dallá születik.

                                                               1980

Fodor Géza: Bukovinai esték

Szemünk alján bordószínben
Villámlik egy messzi évszak, –
Ritkul fehér hollóingen
Árvalányhaj, gyöngyiszalag

Vadzab növi a temető
Kopjafáit révültében
Hegyoldalból mélykék erdő
Forog tükrös fejszeélen

szozattovabbacikkhez

 

Kovács Vilmos: Testamentum

Uram, emeld fel csontig nyűtt testem,
s fújd el belőle múlt lobogások
füstölgő üszkét.

Ismerd fel bennem halandó másod,
ki most fekete árnyadra estem,
s hozzá szegeznek lázvörös tüskék.

szozattovabbacikkhez

 

Stumpf Benedek András: Barbárok

                 /Új hódítókra várva/

    I.

A vasfüggönyt centire eladtuk.
Az ország kapuit kitárta.
Lakója mind

          főhajtva hallgat,
Új hódítókra várva.

szozattovabbacikkhez

 

Vári Fábián László: Várad felől az alkony…

Ezernyolcszáznegyvenkilenc
július harmincegy volt,
amikor Segesvár fölött
megborzongott a mennybolt.

Pacsirták elnémultanak,
elhúztak messzire,
feltornyosul az egekig
a háború híre.

szozattovabbacikkhez

 

Ács Károly: Vers 2000-re

                        „Nem tudjuk szeretni magunkat,
                        És nem hisszük el, hogy szeretnek…”
                                                               Ady


Kezdjük hát az utolsó évet,
ha az Isten is úgy akarja…
S ha átjutunk az ezredváltón
egy év múlva, vagy tegnap óta,
kezdjük a számolást elölről,
évezredben is gondolkodva.

szozattovabbacikkhez

 

szozattv


szozat a tiszta hang arany arssacra Meghi vo Mindhala lig 1 Meghi vo Mindhala lig 2 Czigány György-Simon Erika Könyvbemutató arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo