Herczeg Ferenc: Dunai blokk?

Megint kísért a dunai blokk. Tardieu halva született terve. Minél nyilvánvalóbb, hogy a trianoni igazságtalanságok jóvátétele nélkül nincs megnyugvás és nincs élet a Duna völgyében, az imperialista hatalmak csoportja annál buzgóbban kínálgatja a blokkot. Néha rabulista érveléssel, néha alig leplezett fenyegetés hangján. A saját bőrükön érzik, hogy a békeszerződés világtörténelmi balfogás volt és most a kárt, melyet a diplomáciai kontárkodásukkal önmaguknak is okoztak, másokkal szeretnék megfizettetni.

    Nincs Magyarországon komolyan vehető politikus, aki bele merné vinni nemzetét ilyen alakulatba. Hacsak nem az az egy-két közgazdasági magántudós, aki évek óta hipnózisban nézi a tál lencsét, amit a Hradsinon kotyvasztanak. A közvélemény azonban tisztában van vele, hogy Tardieu terve, ha megvalósulna, végleg nyakát szegné annak a morzsányi gazdasági és politikai önállóságnak, amit Trianon még meghagyott.

    A dunai blokk be akarja fogni a mi erőnket olyan hatalmi apparátusba, amelynek egyedüli feladata, hogy mi ellenünk dolgozzék. Nagymagyarországot agyonverték és eltemették, a blokk újból kiásná a föld alól, de nem azért, hogy életre támassza, hanem hogy lehúzza ujjáról az utolsó aranygyűrűt, amit a nagy osztozkodáskor ottfelejtettek.

    Az imperialisták nem is nagyon titkolóznak. Úgy látszik, határtalanul bíznak a magyar élhetetlenségben. Erre vall Benes külügyminiszter újságnyilatkozata, amelyet az Observer tett közzé. A cseh külügyminiszter szerint a Duna völgyének újjáépítését a határok revíziójára irányuló törekvések elejtésén kell kezdeni. Az érinthetetlen területi status quo elvi alapján az öt dunai állam gazdasági blokkba egyesülne.

    Íme ennyi nyíltság szinte már elismerésre méltó. A terv nem egyéb, mint kibúvó, amellyel el szeretnék kerülni az elkerülhetetlen revíziót. Ehhez pedig igénybe óhajtják venni Magyarország segítségét.

    Van azonban még egy gyakorlati szempont, amely a Tardieu–Benes-féle terv ellen szól. Kérdés, hogy előrelátó politika hozzákötheti-e a nemzet sorsát olyan szerződő félhez, akiről köztudomású, hogy ünnepélyesen vállalt nemzetközi kötelezettségeit csak akkor és annyiban tartja meg, amikor és amennyiben azokból haszna van?

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. [XLVIII. rész]

Nyirő József Jézusfaragó ember című darabjának próbáira megérkezett Budapestre.

    - Még nem volta a próbán – mondja –, mert eddig csak részletpróbákat tartottak a darabomról, hétfőn lesz az első, amelyen egyfolytában mennek rajta végig.

    - Eddig ezen a darabon kívül csak egyetlenegyet írtam. Ez ballada-játék volt, Erdély minden városában játszották, látta vagy százezer ember. Most opera lesz belőle, illetve már opera is, minthogy még az idén színre kerül az Operaházban. Címe: Júlia szép lány. Zenéjét Ottó Ferenc szerezte.

    Miközben beszélgetünk, az asztalon vadonatúj könyvre esik pillantásunk. Harisnya-kötésben, gyönyörű kivitelben készült Nyirő legújabb novelláskötete: a Jézusfaragó ember.

    A Nemzeti Színházban színre kerülő darab címét viseli.

    Ma jelent meg.

    - Székely embert a maga valóságában viszem színre ebben a darabban, a székelyt, aki a maga élethűségében még nem jelent meg színpadon.

    Kérdésünkre elmondja, hogy otthon a székelyek boldogan ismernek magukra, akár a balladaszerű játékban, akár könyveiben. A ballada előadására olyan nagy szeretettel készültek mindenhol, hogy még a díszletmunkások is „drukkoltak” a sikerért.

    - Ha nem lesz szép a díszlet, összevágjuk – fenyegetőztek.

    De szép volt a díszlet, szép az előadás. Bizonyos, hogy lelkesültség dolgában a Nemzeti Színház sem marad el az erdélyiek mögött, hiszen a darab részletpróbái előtt is már valóságos Nyírő-láz volt a színházban.

    A pénteki premieren ez a láz felszökik legalább negyvenre…

    A kitűnő író egyébként október 6-án tartja székfoglalóját a Kisfaludy Társaságban.

    - Most egy szuszra minden átesem – búcsúzik mosolyogva.

     

    Budapesti Hírlap, 1937. szeptember 26. (LVII. évf. 219. szám), 13. oldal 

Bán Aladár: Az első imádság

Ne feledjük sohasem el
Azt az édes imádságot,
Melyet otthon kiskorunkba’
Vánkosunkra leborulva
Édesanyánk ajka súgott.

Messze vihet sorsunk onnan,
Bejárhatunk tenger-földet;
De azt a szót, legyünk bárhol,
Ki nem törli semmi távol
A lelkünkből soha többet.

Visszasír az oda mindig,
Hol először szól fohásza:
Oda a lágy fészek felé,
Édesanyánk szíve fölé
A csöndes ház udvarába.

Meg-megcsendül a szívünkben
Első imánk tiszta hangja,
Mint annak, ki messze mégyen,
Sokáig ott cseng a fülében
Falujának kis harangja…

Bódás János: Csendes órán

A föld arcát az éj már eltakarta.
Az élet alszik, csak a fájdalom
futkos szívemben mindent felzavarva.
A Bibliát csendben lapozgatom.

S az emberlelkek égbenyúló Tölgye
rám ejt egy-egy hűs Ige-levelet:
… az Isten értetek jött el a földre
vigasztalni a megterhelteket.

S a hulló lomb szelíden eltakarja
a lángralobbant fájdalom-avart,
mert égi harmat cseppje reszket rajta.

S a láng - e szent lomb-párnával takart -
lecsendesül, s mosollyal ajkamon
csitult szívem verését hallgatom.

1926

Gárdonyi Géza: Esti harangszó

Szép májusvégi estén egyedül
ülök a kertben. S nézem, mint merül
az égi nap a földi kék homályba,
a hegyek ibolyaszín fátyolába.
A völgyben lenn, már feketül az árnyék.
Elcsöndesül az emberlakta tájék.
Csillag ragyog a Mátra tetején,
A távolból harangszó száll felém:
      Üdvözlégy Mária!

szozattovabbacikkhez

Jékely Zoltán: Imádság

Egyre mélyebb a kút, amelyből estelente
felhúznám az imák enyhetadó vizét;
se esti anya-csók, se égi tente-tente –
Nincs, mi eloltaná napi poklom tüzét…

Vöröskői W. Olga: A virágok miséjén

A tavasz muzsikál a virágok miséjén,
Harmatcsepp ragyog a természet zöld ölén.

A bimbók feslenek, a szentély ünnepélyes,
Szín, ragyogás, illat, lázas ébredés lesz.

Igét hirdet minden fűszál, minden gyökér,
Szent áhítatban minden virágfej összeér.

Zsolozsmát mormol nefelejcs, jácint, tulipán,
Imát suttog az ájtatos katicabogár.

Minden lombsátor illattömjénes oltár,
Millió nyelven zeng a hálaadó zsoltár.

Színváltozásra csilingel a gyöngyvirág,
Szent-szentre csenget a hófürtű májuság.

A feslő bimbókon torkoskodó méhek
Kis kosarukba zümmögve szedik a mézet.

Hímporát szórja jázmin, nárcisz, liliom,
Kergetőzik lepke-úrfi s lepke-hajadon.

Illatát ontja a kék levendulavirág,
A lombok között rigófészket himbál az ág.

Áldozik minden nyíló levél, pergő szirom,
Táncot lejt a fény a selymes fűágyakon.

Dalol a kert, mező, berek, erdő, liget,
Édes madártrilla veri fel a réteket.

A templomban megnő a fény s megnő az árnyék,
S én leborulok, mintha valamire várnék.

1940

Balázs Ferenc: Egymagamra maradtam

Ennyire egymagamra
Még sohasem maradtam.
A falum – úgy hírlik – megtagadott,
Az asszony meg Amerikába;
Viszi a gyereket is.
Titokzatosan csomagol.
Most még azt sem tudom,
Mi egyebet visz még el magával.

Tavasszal a kertet teleültette virággal,
Ősszel azok vajon fognak-e nyitani?

Gyönyörködni fogok majd bennük,
Mert virágozni fognak bizonnyal.
Reá fogok emlékezni, aki ültette,
Vagy az Istenre,
Aki sebet üt s begyógyít,
Mindig
Egyenlő jósággal és szépséggel él,
De ezer nyelven addig beszél,
Amíg az ember el nem mosolyodik.

Gyarmath B. János: Édes szülő hazánk…

Édes szülő hazánk, Erdélyország földje…
Régi emlékeink drága temetője.
Feléd száll sóhajunk, hozzád visz az álmunk…
Könny ég a lelkünkön… nincsen miattad
Percnyi megnyugvásunk.

Lepergett virága sok székely tavasznak.
Hol vetésünk sárgult, most rablók aratnak.
Megölték a lelkünk, elvették a házunk
S nekünk nem maradt meg semmi más egyebünk,
Csak az árvaságunk!

1940

Imecs Béla: Messzeség

A hunyó nap szemembe néz,
Ezer színben ragyog a tájék,
Megnéznék minden kis követ
És minden szegletet bejárnék.

Ameddig látok, mintha színpad
Lenne, hol szerepem megélem;
De a láthatár egyre szűkül
És eltűnik a csendes éjen.

Ahogy kisebbe lesz a környék
Folyton fülledtebb lesz a légkör,
Az alkony már nem hoz nyugalmat,
A vágy messzibb vágyak felé tör.

Mert minden fényt magamba szívok,
A láthatár mind közelebb jön,
És eljön a perc, hogy semerre
Se látok egy lépést a földön.

Nem lehetnék soha feszültebb,
Nincs már előttem semmi korlát,
Minden határon át a vágyam
Húz fékezhetetlen vitorlát.

És mintha most a messzeségben
Milliók titka, láza szállna
Felém hozza, sodorja lágyan
Az esti szellő gyenge szárnya.

szozattovabbacikkhez

Kosáryné Réz Lola: Az ablak mellett

Azelőtt lármás volt a ház, s vidám,
Mindenütt széthullt játékok hevertek,
Soha nem tarthatott szegényke rendet,
S szégyenkezett, ha vendég jött talán,
Most maga üldögél az ablaka mellett.

Nem néz ki rajta. Idegen vidék.
Szemüvegében látja vén hegyeknek
Meredek görbe vállát. Messzi kertet.
Régi háza nyomvájta küszöbét,
Játszócsapatját hat kicsi gyereknek.

Lát drága, bölcsős csöppet, s lát halottat.
Végig megy sok szobán. Szép ősz fejeknek
Ezüstjét simogatja. Kőkeresztek
Fáradt karral sírok fölé hajolnak,
S hű tuják őrzik mind a drága testet.

A lélek, ó, az él mind és beszél
Drága szavával régi hű szíveknek.
Titkos tudás. Szavakban nem leled meg,
De a lélekben él, és mélyre ér…
Nincs halál, csak kapuja új keletnek.

…Körül a végtelen hó. Semmi árny.
Ilyen csönd s béke tölt be tiszta lelket,
Derűjével bölcs, s bátor embereknek.
Nincs egyedül, s nem fél az én anyám,
Bár idegenben, bús tél alkonyán,
Magában ül a messzi ablak mellett.

Zempléni Árpád: Száraz malom

Őrölnek untalan.
Eltűnünk nyomtalan
Idők során…
Turán! Turán!

Vígságunk tettetés,
Fojtó kétségb’esés
Egymás torán…
Turán! Turán!

A sors aláz, aláz…
Jön a hír, jön a gyász
Későn, korán…
Turán! Turán!

1904


szárazmalom

Herczeg Ferenc: Vörös veszedelem

A Szlovák Tanács, mely Genfben működik, újabban emlékiratot terjesztett a Nemzetek Szövetsége elé, „a bolsevizmus és a tót kérdés tárgyában”. A tizenöt nyomtatott lapra terjedő francia memorandum, melyet a Tanács nevében három kiváló szlovák hazafi: dr. Jehlicska Ferenc, Dvortsák Győző és Unger Ferenc írt alá, felhívja Európa figyelmét arra a megdöbbentő körülményre, hogy a prágai kormány a tót és rutén Felvidéken nagyszabású repülő-bázisokat létesít a szovjetorosz légi haderők számára.

    Orosz tisztek és technikusok ellenőrzése mellett folynak a munkálatok Ungváron, Munkácson, Rahón, Szlatinán, Pozsonyszőllősön, Trencsénben és Pöstyénben. Repülőtereket, földalatti hangárokat, üzemanyagtartályokat építenek és alkatrészeket raktároznak. Az ungvári légi kikötő, mely szokatlan nagy terjedelmével hatalmas légiflotta bázisául szolgálhat, jóformán már el is készült.

    Ez annyit jelent, hogy a szovjet haderő legközelebb megveti lábát a Duna völgyében, Európa szívében, néhány repülő-percnyire a magyar határtól. Az orosz bombavetők közvetlenül fenyegetik Berlint, Varsót, Bécset, Budapestet, de Damoklesz kardjaként függnek egész Európa nyugalma és biztonsága fölött.

    Ezt a lépést, melyről nem tudjuk hamarjában, hogy vakmerőnek vagy kétségbeesettnek nevezzük-e, a szlovák emlékirat szerint Prága azért tette meg, mert ma már tudatában van annak, hogy a csehszlovák hadsereg harci értéke egyenlő a nullával, hiszen a cseh-morvák csak 40 százaléknyit teszik a katonai létszámnak, ez pedig mozgósítás esetén arra is kevés, hogy fékentartsa a 60%-ot kitevő németeket, szlovákokat, magyarokat és ruténeket.

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. [XLVII. rész]

Amíg egy író eljut odáig…

Húsvéti beszélgetés Nyirő Józseffel a transzszilvániai-erdélyi magyar irodalom izmos tehetségű képviselőjével, akinek már nincsenek gondjai. Tigru-Mureş-Marosvásárhely /Az Aradi Közlöny munkatársától/

Tegnap este egy Tigru-Mureş-marosvásárhelyi egyesület meghívására diadalmas sikerű előadást tartott Nyírő József, a transzszilvániai magyar irodalom ma már világviszonylatban is ismert ragyogó tehetsége, és most egy szállodai szobában faggatom az írót, hogy hogy jutott idáig, a világsiker széléig?

- Itt nálunk, ahol mindenki ismer – kezdi meg az érdekes beszélgetést Nyírő József – mindenki tudja, hogy hogy kezdődött az életem. Tudják, hogy Isten felszentelt szolgája voltam, hogy később újságíró, majd molnár lettem a Székelyföldön. De mindig és kitartóan, szinte szünet nélkül írtam, ha volt miből élnem, de akkor is, ha gondjaim, súlyos anyagi gondjaim volt, mert mindig fanatikus hittel hittem abban, hogy az írásaimnak át kell törnie a közöny szürke falanxját…

- Annak ellenére, hogy az Isten igájában című regényem, amely szép sikert ért el itt, szűkebb pátriámban, Budapesten is kedvező fogadtatásra talált, úgy a sajtó, mint a közönség részéről, és több kiadást megért, igazán csak az Uz Bencével törtem be Budapestre, és az egész magyar nyelvterületre, és ez volt az az írásom, mely megnyitotta az utat előttem a világhírnév felé.

szozattovabbacikkhez

 

Kissné Tóth Lenke: Krisztus ma is jár

Régen – mezők selymes füvén,
Országutak fehér porán
Suhant el szent lábaival
Holdas este, - harmat-korán.
Járt tengeren, ringó sajkán,
Havas csúcson, hegyek alján,
Kis kunyhóban, palotában,
Árva koldus hajlékában.
Volt a társa vándoroknak,
Halászoknak, pásztoroknak:
Ez is hívta, - az is kérte,
Ide tért be, - oda tért be.
Csoda nyílott szent szavában…
Ezrek várták, míg virrasztott
Kinn a pusztán egymagában.

Ma is itt jár, - mint a vándor, -
Álruhája csupa sár, por.
Nincs hely, ahol megpihenhet, -
Az embernek új társ kellett!
Autóval fut az ember,
Fátyolfelhős nagy port felver,
Égi utast eltakarja,
Mert meglátni nem akarja!
Repülőgép száll felette,
A szárnyára az se vette?
Országúton zúg a motor,
- Kigyúlad a csipkebokor, -
De Saul már messze száguld!
- Sivár, kihalt az országút…
Társtalanul jár az Isten,
- Meg se kérdett vándor itt lenn,
- Embererdők zsivajában.
Árvább, mint volt egykor régen
Kinn a pusztán egymagában!

1935

Kosztolányi Angéla: Isten költője

Nap vagyok az égen,
felgyújtott az Isten
Szeretett lángjának:
Örök-Nap-sugárnak.
Tűz vagyok az estben,
feldobott az Isten
tüzes rakétának:
földi est Holdjának.
Lant vagyok kezében,
színarany meg ében,
él hitem s reményem:
édes a pengésem.
…S énekel az Élet,
- é-hangon új ének: -
Kereszt lesz szent lantom,
de fényben-fenn hordom!

II.

Égi tűz Nap-csókom,
s én szerte-pazarlom;
a virág-lelkűek
csókomban elégnek:
- kik hisznek az Égnek,
behunyt szemmel remélnek,
szép mese az álmuk
és Isten a vágyuk.
Szent nekem a múlt s ma,
- béke leng az Útra; -
fátyolos holnapom
napszívvel fogadom.
Tündöklő, nagy Titok!
fényedben ragyogok.

szozattovabbacikkhez

Ölbey Irén: Dicsőséges rózsafüzér

A hallatlan öröm miatt,
hogy feltámadott Szent Fiad
s öt szent sebe úgy világít, akár a nap,
üdvözlégy Mária.

A forró nagy csoda miatt,
hogy a mennybe szállt Szent Fiad
s megmutatja nekünk a tündöklő utat,
üdvözlégy Mária.

A tüzes lángnyelvek miatt,
hogy a Szentlelket Szent Fiad
leküldte s bennünk ihlet gyúl és áhítat,
üdvözlégy Mária.

Az örök jutalom miatt,
hogy a Mennybe vitt Szent Fiad,
mert hozzád csipetnyi földi sár sem tapadt,
üdvözlégy Mária.

A tizenkét csillag miatt,
amellyel Téged ott fenn Szent Fiad
megkoronázott s a Menny Királynője vagy,
üdvözlégy Mária.

Simándi Ágnes: Visszatérni

álmok és hazugságok sodortak
messze a parttól
hol ifjúságom tiszta tüze ég –

vágyom tenyered
őszinte melegére
szádból tanultam
a szót

feledés – ébrenlét határán
csak anyaöleket
kezeket
és csöndes mosolyokat látok –

úgy szeretnék még egyszer
visszatérni játékaim romjaihoz
– hogy újra megtalálj Atyám.

Tóthné Munkácsy Eleonóra: Az én imakönyvem

Nem selyem, nem bársony, nem csont a kötése,
Művész keze reá díszítést nem vése;
Nem mutat sehogy se: betéve, kinyitva,
Egyszerű az egész: kötése, papírja.

Mindeddig oly féltve óvtam portól, naptól,
Mégis kopott, vásott a sok használattól;
Egyik-egyik lapja, mint a másik, sárgább,
Összes könyveim közt – mégis a legdrágább.

Ím az egyik lapja nagyon avult, sárga,
Évekkel ezelőtt sok könny hullott rája;
Ám, hogy hány, hogy mennyi a könny nyoma itten,
Tudom, megolvasta a jóságos Isten…

Lapjait forgatom kímélve, vigyázva –
Itt egy rózsaszál van, amott meg egy mályva;
Mikor került bele, mind tudom, hány éve.
Szomorúfűz-levél ide-oda téve…

Mind emlék… Szent emlék levélből, virágból,
Emlék ez a könyv is – édes jó anyámtól;
Sok évvel ezelőtt, bizony-bizony régen,
Egy karácsony estjén anyám adta nékem.

Hogy adta: csókolni kezére hajoltam,
Szegény volt, özvegy volt… én meg árva voltam;
Sírva szorítottam szívemre a könyvem
S édesanyáméval összehullt a könnyem.

És szólt anyám halkan, özvegyi bú alatt:
„Ha élted sajkája csendes vízen halad,
Vagy a sors haragja ezer csapást rád hoz:
Imádkozz gyermekem, egyre csak imádkozz!”

1918

Bódás János: Vidám paraszt

Fölötte ujjongó pacsirta száll.
Harsan a kövér fű, amit kaszál.
Csupa tűz. Egész nyáron aratott
és mint a gyémánt,
magába szívta teste a Napot.

S az őstűz most a bőrén izzik át
s az izmain, amikkel egy bikát
legyűr. S a kedve is ettől lobog:
- vígan dalol –
és ettől ég kezében a dolog.

Járt Doberdón, Kárpátok alatt,
de kiszívott belőle már a Nap
vad ösztönt s néplázító rákfenét.
Dalol s kaszál,
nem motoz benne a Hogyan? s a Mért?

De jó annak, kit meggyógyít a Nap
s vígan dalolhat zengő ég alatt,
kit nem csábít a százcsodájú Lét,
de kiélvezi
szűk életének minden jó ízét!

S dolgát végezve elindul haza,
várja a kis család s a kis tanya,
lépése büszke, dobbanó, kemény
s úgy megy az úton,
mint egy eleven, szép hősköltemény.

1931

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf