Nyirő Józseffel erről-arról [LIII. rész]

Pluhár István: Remény és fohász,

Elhangzott a Magyar Rádióban, 1940. szeptember 12-én.

Pluhár István riporter: – Bizonyára azt hiszi a közönség, hogy azok az írók, akik itt a mikrofon előtt vannak most, nagy honoráriumokat élveztek. Bizonyára azt hiszi mindenki, hogy az író pompásan él a művészetéből, mert hiszen meg is érdemelné. Nyirő Józseftől megkérdezem, mi volt eddig itthon a legnagyobb honoráriuma?

Nyirő József: – Legnagyobb honoráriumom? Mikor a Jézusfaragó ember pesti prömierje után hazamentem Székelyudvarhelyre, betértem az egyik étterembe barátaimmal vacsorázni, akkor elém állott az akkor még előttem ismeretlen vasgárdista tanító, aki azzal a váddal illetett, hogy megint bemocskoltam Románia becsületét. Ilyen kérdésre nem volt mit válaszolnom, egyszerűen hátat fordítottam és tovább beszélgettem a barátaimmal. És a következő pillanatban csak az történt, hogy hatalmas ütést éreztem a fejemen, a vér elöntött, a fogam kilódult. Mire magamhoz tértem, letörültem a vért, és tájékozódni próbáltam, hogy mi történt, a barátaimtól tudtam meg, hogy egy bottal orvul főbe ütöttek. Hát ez volt a legszebb honorárium, amit kaptam húsz év óta a pályám alatt.

- Nyirő József székely ember. Ismert a székelység lelkét, ismeri a székelyek minden baját is. Megkérem, mondjon egyet-más a fölszabaduló Székelyföld életéről, viszonyairól, reményeiről, vágyairól, ahogy ő látja.

- Arra külön büszke vagyok, hogy ebben a boldog örömben, ebben a boldog örömben a székely népnek igen-igen nagy része volt! Hiszen tulajdonképpen neki köszönhetjük, hogy Erdélynek ezt a részét is visszakaptuk, és csatlakozhatott az anyaországhoz. A fekvése és az, hogy egy tömegben félmillió ember minden szenvedés között hűen kitartva él ezen a földön, ennek a fizetsége volt az az isteni igazságszolgáltatás, hogy hazakerülhettünk.

szozattovabbacikkhez

Prohászka Ottokár: Halálra készen lenni

«Azt pedig tudjátok meg, hogyha tudná a családatya, mely órában fog jönni a tolvaj, bizonyára vigyázna és nem engedné házát megásatni. Ti is legyetek készen, mert amely órában nem vélitek, eljön az ember Fia.» (Luk. 12 , 39.)

a)     Az Úr eljön, de senki sem tudja, mikor. A tapasztalat ezt fényesen bizonyítja; mert nemcsak azokat, kiket villám sújt vagy guta üt, lep meg a halál, de azokat is, kik ágyban halnak meg. Ki tudja azt? Mások tán igen, de a beteg nem. a szentek sem. Xavéri szent Ferenc még halála napján is készült Chinába. Azért kell lelkünknek rendben lennie; nem a véletlen halál, de a halálos bűnben való haláleset a rémítő. Azért minden halálesetnél ez legyen első gondolatunk: hol van a lelke? üdvözült-e? s mi lenne velem, ha meghaltam volna?

b)     «Rövid» életnek végén vár ránk a halál. Isten kimérte a «napok számát» s örök célokra adta. Ítéletemkor fölhívja velem szemben az időt, szembesít vele. Üres forma, tartály az idő; de ki kell azt töltenem belső élettel s külső tevékenységgel. Telíteni kell színültig megszentelő malaszttal; csak ez isten, mély vizekben teremnek a gyöngyök s rejlenek a kincsek; a tiszta, szent, nemes gondolatok, érzések, indulatok, cselekvések. – «Dies mali», a rossz napok, melyekben nincs napsugár, istenszeretet. – Míg egészségesek vagyunk, örvendjünk s dolgozzunk; halál után «nem lesz idő»; fizikai lesz, de üdvözülésre nem lesz.

c)     Halálunkkor van sok kegyelmünk a megtérésre, de az idő ugyancsak nem alkalmas rá; mert mily gyönge, hangtalan a bágyadt a beteg kedély! Még kitűnő gyóntató sem segít mindig. Bellarmin sem segíthetett, mikro azt mondta neki a beteg: nem értek, mit beszélsz? a tíz szűzről szóló példabeszédben megsértik a jegyest az oktalan szüzek, hogy nem gondoskodtak olajról; «nem ismerlek» – volt a válasz. Rémséges szó, mely az örök éjfélt jelzi. Jól meghalni annyit tesz, mint a) bűn nélkül, b) rossz hajlamainkat levetkőzve, c) Isten akaratán megnyugodva, d) a halált, mint Isten büntetését fogadva meghalni. «Magnum opus.»  

Csanád Béla: Ecce homo

Ne bántsatok!

Az ember áll előttetek,
a töviskoronás,
a lágerek árnyékteste,
a háborúk áldozata,
akinek félkarját elvitte a srapnel,
a megalázott,
akit már egyszer keresztre feszítettek.

Tiszteljétek
apám keserű mosolyát,
aki megjárta a poklot,
Isonzókat és Doberdókat,
s rám hagyta örökül
félelmét és bátorságát.
Még az erdei vadat is
becézgette ő,
együtt imádkozott a lovaival.

Tiszteljétek!

Károlyi Amy: Hit

Bizonyosabb nekem a repülő koffer
mint a fizika tételei
valóságosabb Mária mennybemenetele
mint a nők egyenjogúsága
az én hitem ott végződik
ahol a brosúrák elkezdődnek
az én hitem ott kezdődik
ahol Lázár felkel és jár

Makay Ida: Hitetlen ima

Akit szerettek, s többé nem szeretnek;
Olyan az, mint vak, ki egykor látott,
Örök sötétjén gyötrőn megremeg
a fény emléke. És megkövült átok
lesz minden szépség. Nézd: a küszöbödre
ülök, világtalan. S bár rég nem hiszem,
a csodát várom. Most öld meg örökre
a fény emlékét. Vagy nyisd meg szemem.

Nagy Méda: Jézus szobra előtt

Szeretetem, mint az áradó virágillat fog körül,
néha csak halk, halovány, mint az ibolyáé, alig észrevehető,
máskor diadalmas, sugárzó kiteljesülése a liliom szagának,
s úgy beborít, hogy ámulva szédülsz szobrod kemény talpazatán.
És én ilyenkor alázattal véresre verem a mellem,
mert nem tőlem, Tőled indul ki mind e szeretet,
s rajtam keresztül csak önmagad fénye vetül.

1934

Weöres Sándor: Öröklét

A föld, hol az élet terem,
a mindent nyelő sírverem,
a síkság, hegy, tenger, folyó:
öröknek látszik és múló.

Világűr és mennyboltozat,
sok forgó égi kapcsolat,
a milliárdnyi tűzgolyó:
öröknek látszik és múló.

Mit eltemet a feledés,
egy gyík-kúszás, egy szárnyverés,
egy rezdület, mely elpörög:
múlónak látszik és örök.

Mert ami egyszer végbement,
azon nem másít semmi rend,
se Isten, se az ördögök:
múlónak látszik és örök.

Bartók Lajos: Az ifjú Magyarország

Áll ezredes, viharvert tölgy gyanánt,
Fejét büszkén felhők fölé emelve,
S a nagy jövőbe pillant ős hazánk,
Vén óriásként új évezredekre.
De törzse bár sziklák mélyébe nőve,
S áll rendületlen a magyar hona:
Az ifjúságban a nemzet jövője,
Az ifjúság fején a korona!

Tudjátok-e, mi vagytok e hazának,
Ti szép vetési, ifjú gyermeki?
Jelennél többek, valónál drágábbak
Reménye vagytok, oh ifjak, neki!
Mit ér z ősök fényes szerzeménye,
Ha tékozolják rossz utódok azt?
Csalódást a fiakban túl nem élne,
Anya szívére nem vón’ több malaszt!

szozattovabbacikkhez

Erdélyi János: Kassai hajdú

Nem vagyok én úrfi, de katona, se paraszt,
Más az én rangom, hivatalom, tudom azt.
kassai hajdúTudom, mi a módi, a divat:
Nagyságolom a tensurakat.
És ha nőket látok, gondolom:
Drága nagysád! kezét csókolom.
Kassai hajdú vagyok én,
A város végén lakom én;
Szeretnek engem a lányok,
A menyecskéknek a lángjok.

Jőnek a bálba seregestül, mint a lúd;
Ha nem állok ajtón, a kisasszony be se jut.
Széttekintek s mondom: helyt, helyet!…
– Méltóztassék, nagysád! már lehet.
S ú nagysága így szól: köszönöm!
Istenem, mily édes egy öröm.
Kassai hajdú vagyok én!

szozattovabbacikkhez

Farkas Antal: Szegény legények dala

1920 telén

Pajtás, a tél már vicsorog,
Nem félsz, hogy megharap?
Az éhes farkas nyála rád csorog,
Beléd fal a harag.
Hová szaladsz, hová bújsz? Van fedél,
Ahol dühe nem ér?
Pajtás, nem megy ez így tovább,
Hogy puszta kézzel húzogassuk
A farkasok fogát.

Pajtás, iszákunk kiürült,
Üres, mint a gyomor…
Mit vágunk: borjút, vagy kövér ürüt?
Elkél mellé a bor.
De zárva minden, pince és akol
S a csősz ellazsnakol…
Pajtás, ma sem lesz vacsora,
Bendődbe nem jut grófi birka,
Sem püspökök bora.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: A magyar pap

Agg rácson belül áll nagy sárga háza.
A folyosója hűvös és homályos.
Szobái falán ódon, barna képek.
A tölgyszekrényen komoly hallgatással
Nagycsatú könyvek.

Egy dunántúli vén kakukkos óra
Halkan ketyeg s ijedt kiáltást hallat.
A mutatója réz-vörös hegyéről
(Mint szalmaszálról színes buborékok)
Tűnnek a percek.

Távol az udvaron a gazdasága,
Fehér ökrök és jóillatú szénák,
Álmos cselédek, félők nagyuruktól,
Ki hallgatag s kinek a keze s szíve:
Mint alabástrom.

Atyja, ura a nagyhatárú népnek,
Kezét fogja s Isten kezébe vonja.
Ő a part, révi, sok ki gond méla bölcse
És szent. S áldott legyen, mert ő nevelte
Hős fiainkat!

Zempléni Árpád: Magyar lecke

Tanuljon meg magyarul,
Szép asszonyka, szentem!
Akkor majd nem ért balul,
S meg is hallgat engem.

Megtanítom örömest
Egy pár csöndes estén.
Hogyha kedves férje rest,
Majd nem leszek rest én.

Nagyon olcsón oktatom,
Egy pár csók az ára,
De azt aztán kikapom
Óráról órára.

Ha a munka kárba vész
S nem tanult haszonnal,
Visszaadom az egész
Tandíjat azonnal.

Nyirő Józseffel erről-arról [LII. rész]

        Új befejezés készül a „Jézusfaragó ember”-hez

        Kolozsvár, [1939.] augusztus 31.

    Egy román költőről elnevezett utcában, a strada Andrei Mureşanu 34-b számú saját házban lakik Nyirő József. Elöl, az utca felé egy román inspektorféle Nyirő lakója, maga az író hátul, a nagy kert felé lakik, három földszinti és két emeleti szobában. A kerti veranda felől román szó hallatszik, az író lánya, Ildikó készül valami vizsgára.

    Nyirőné éppen a konyhában van, készíti az ebédet. Brassó mellől, Alsórákosról való középmagas, szemüveges, rendkívül határozott asszony. Egy cigányasszonyról beszél éppen, aki erőszakkal akart neki eladni valamit. Miután azonban ő nem óhajtott vásárolni, a cigányasszony szemtelenkedni próbált, és célzásfélébe kezdett a magyarokra, hogy azok így meg úgy.

    - Vártam egy pillanatig – mondja Nyirőné. – Elhatároztam, ha még csak egyetlen szóval folytatja, pofon vágom.

    Nyirő tisztes kézcsókolommal köszön a feleségnek, aki, amikor az ura délelőttönként elmegy, rendszerint utána szól:

    - Egy órára itthon legyen!

    - Igen – mondja rögtön Nyirő.

    A lakásuk tágas szobákból áll, szép, világos bútorokkal. Nagy tisztaság mindenfelé. Az ablakon remek levegő áramlik be. Ez a negyed az úgynevezett Tisztviselőtelep volt valamikor. Csupa villa az egész.

szozattovabbacikkhez

Valentyik Ferenc: Három vers – három történet, avagy Gyóni Géza a Nemzeti alaptantervben

A Nemzeti alaptanterv módosítása körüli viták az idei év kezdetén még bőséggel szolgáltattak témát a honi sajtónak, ám a koronavírus fenyegetettség közeledése, majd megérkezése alig néhány hét alatt a megszokott életünk minden forgatókönyvét átírta. Kezdetéig a kritikus észrevételek döntő többsége a magyar irodalom oktatásában bekövetkező változásokat taglalta, és azon belül tapasztalhattuk, hogy Gyóni (Áchim) Géza (1884-1917) munkásságának megítélése körül a korábban intenzívnek mondható hullámvetések viszonylag gyorsan nyugvópontra jutottak. A változás minden bizonnyal annak köszönhető, hogy nyilvánosságra került: Gyóni teljes életműve nem kerül be a tanrendbe, míg a metszetként, szemelvényként beépített katonaköltői státuszát a történelmi, irodalomtörténeti tények ellenében értelmetlen elvitatni.  Gyóni támadói tehát látszólag visszavonultak és a megtakarított puskaporukat főként Herczeg Ferencre (1863-1954) és Wass Albertre (1908-1998) zúdították.  A Nagy Háború magyar lantosának végül három verse kap szerepet a képzésben: törzsanyagként a Csak egy éjszakára, míg ajánlott irodalomként a Magyar katonák dala és az Alexis levele Alexandrához.  Mindez a 9-12. évfolyam „A XX. századi történelem az irodalomban” témakörében, a világháborúk oktatása során. Egyáltalán nem elhanyagolható, sőt kifejezetten jelentőséggel bíró körülmény, hogy Gyóni költőként egyedüli képviselője a magyar irodalomnak ebben a kategóriában.

szozattovabbacikkhez

Falu Tamás: Megfeszített

Északig ér a fejem,
A lábam délig ér le,
Kezem rá feszül kelet
És nyugat mezejére.

Mint keresztre feszített
Függök a négy égtájon,
Hogy ami fájni tudhat,
Négy égtáj felől fájjon.

Északi sarkon fejem,
Déli sarkon a lábam,
S ahol a szívem dobog,
Ott éppen a hazám van.

1942

Gács Demeter: Ember

A csillagokig torló fergetegben
didergő mécses az én árva lelkem,
segélytelen, vívódó gyönge lámpa,
magában ég és mind halkabb a lángja.
A végtelenbe sóváran tekinget,
de nem felel sehol testvértekintet.
Vér s füst lövell köröskörül az égig,
s a mécses mégis fénylik.

Uram, ki döbben meg a bús titokra,
hogy minden ember Mózes csipkebokra?
Hogy a Te lelked reszket bennük árván?...
És néha fölzeng, mint a szél a hárfán.
Én hallgatom… de jaj, ki hallgat engem,
hulló sikolyt a bőszült fergetegben?
Ágyút csiszolnak, fegyvert élesítnek…
ki néz szemébe síró férgeidnek?

1925

Nagy Méda: Hiába sírsz, asszony!

Hiába vagy büszke, erdő,
… letarolhat egy szélvihar.
Hiába hófehér a ruhád, orgona,
… egy éjjeli eső rozsdásra mar.
Hiába dolgoztál csöppnyi méh,
… kifoszt mézedből az emberi kéz.
Hiába sírsz, asszony,
… könnyebb sorsod sose lesz,
légy fönt, vagy lent,
… egyformán tiéd a kereszt.

1933


síró nő

Reményik Sándor: A lehetetlenség kapujában

Nem akarom, – és minden versbe mégis
A Te nevedet építem bele,
Isten, holt szívem élő Istene –
Mint faltörő kos a kőfalakon,
A soraimon rést üt a neved, –
Tán csak szokás, – hisz Tehozzád kiáltnak
Nyomorúság idején mindenek, –
Isten, üres szó, vagy végtelen teltség,
Mondd meg nekem most: mért nem teheted,
Hogy akik egymást oly igen szerették
Varázsütésre mind eltűnjenek?
Mért van az a gyilkos: egyik előbb?
És mért parancs, hogy más végignézze
Mindig, mindig a halálba menőt?
És mért kell tépnem magamat azon,
Én menjek-e előbb, vagy menjen ő,
S engem ne lásson a ravatalon?
Mért nem egyszerre, egy harangütésre
Ragadtatnak az egymást szeretők
Megnyíló földbe, vagy megnyíló égbe?!
A lehetetlen kapujában állok,
Tudom, Uram, hiába zörgetek,
S tudom, hogy őrület, amit kívánok, –
De hidd el, jobban dicsérnének téged
Az egy csapásra megszűnő világok,
Az egy szélroham-eloltotta lángok,
Az egy ütemre megállt szívverések!

Rózsásné Flatt Zsóka: Ahogy az Úr akarja

Ne mondd soha, hogy: soha többé
És azt se mondd, hogy: mindörökké.
Ember vagy, gyarló, véges ember,
Nem dacolhatsz a Végzeteddel.
Meg kell, hogy járjad azt az utat,
Melyet az Isten ujja mutat.
S ha verejtékes is az arcod,
Meg kell, hogy harcold azt a harcot,
Mit megharcolni rád szabott,
Vinned, vinned kell azt a terhet,
Amit a válladra rakott.
Ne zúgolódj: Mi végre minden!
Kezében tartja sorsod – Isten.
Ne mondd soha, hogy: soha többé
És azt se mondd, hogy: mindörökké.
Törhetetlen hittel bízva benne,
Hogy Ő csak javunkat akarja,
Azt mondd: Ahogy az Úr akarja!

1934

Borka Géza: Bús regős ének

Haj regő rejtem –
szép régi regéim,
haj hogy elfelejtem!
Szép régi virágim
bús szívemből kiszedem;
új napok bajával,
új napok dalával
állok itt a küszöbön!

Haj regő rejtem –
öreg éccakába
bús könnyemet ejtem!
Most magyar regösnek
széjjelnézni se lehet!
Mért is ad az Isten
ilyen igen-esten
halottlátni szemeket?

Haj regő rejtem –
terebélyes tölgyet
láttam öszvetörten!
Régi csuda bástyák
porba bizony omlanak;
világszép remények,
minden szemefények,
mostan igen bomlanak!

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf