Juhász Gyula: Ballada a honi tájakról

Az álom és a vágy biplánján
Szoktam utazni én ma már,
Hazámnak minden tája vár
És annyi táj rabságban, árván
És oly közel ma sok határ,
Melynek sorompóján a festék
Friss még,
Mint seb, melyet ütött ellenség.

Vályi Nagy Géza: Naplemente

Én nem panaszkodom, –
Hisz volt tavaszom, perzselő nyaram, –
Fürödtem izzó, déli verőfényben,
Volt pengő ércem, zengő aranyam…

Én nem panaszkodom, –
Hogy itt az ősz, a bús, halkléptű vendég, –
Szelíd mosollyal, megbékélve nézem:
A naplementét…

Veres János: Palóc madonnák

Három parasztasszony jön a dombháton
fekete ruhában,
egyszerre mozgó árnyképrajzok,
palóc madonnák,
fejkendőjüket, szoknyájukat szél cibálja,
nekifeszülnek a szélnek,
jönnek a dombháton
kemény léptekkel,
mintha birtokok határát mérnék,
jönnek, csak jönnek az úton,
hetedhét ország ellen,
fényévnyi messzeségből,
Gümör vezér táborából,
balladák ravatalai mellől,

Wass Albert: Dalol a honvágy

Szeretnék szántani,
hat ökröt hajtani,
régi eke szarvát
kezemben tartani.

Harmatos hajnalon
régi utat járni.
Régi erdőszélen
virágot csodálni.

Szeretnék még egyszer
tavaszbúzát vetni!
Jó fekete földet
a kezembe venni.

Beszívni illatát
frissen kaszált fűnek,
mialatt a réten
tücskök hegedülnek…!

Látni, még csak egyszer,
a leszálló estét.
Villanó szárnyával
az érkező fecskét.

Mindszenty József: A nemzeti engesztelési mozgalom elindításakor

Kedves Híveim!

A mai napon, amikor szűk Magyarország templomaiban múltunk margarétájáról, gyöngyéről vigasztalódva emlékeznek százezrek és milliók, összegyűltünk mi is itt annak a tiszteletreméltó rendnek a templomában, amely nekünk magyar vérből és szenvedésből ezt az értéket nevelte és oltárra emelte. Képzeletem elszáll innét az általa megszentelt helyekre. Trau fölé, amely felett másfél hónapja Rómába menet elrepülve megindultan gondoltam a szorongatott királyi család gyöngyfakasztó fogadalmára; Veszprém fölé, amelynek szenttermő földjén, a most rom Szent Katalin-zárda falai közt az alig 4 éves kislány gigászi léptekkel megindult a szent hajdan és az életszentség ormai felé; a Nyulak-szigetének zárdaomladékai fölé, ahol a dicsőséges földi küzdelem dandárját, élete 18 évét leélte és ahol földi végezetre, 28 éves korában

               Hervadása liliomhullás volt,
               Ártatlanság képe s bánaté.

Ágh István: Istenháza

                  A templomépítőnek

Szólt valaki? csak egy szálfa
hangol mintha húrja volna,
kiért szólna arra várva,
kinek erre semmi dolga,

még aki az Úr nyomában
Istenházát emelt, mára
az is elment észrevétlen
néma zsoltárt hagyva hátra,

teremtés utáni csöndben
a legelső naplemente
borzasztotta így az embert,
árnyékostól éjbe vetve,

szólt valaki? csak egy szálfa,
nyűtt gerenda, puszta donga,
szelemen metaforája
pendült, jó lenne ha volna,

aki létünk igazolva
arra tudna megfelelni,
miért vagyunk így leosztva,
ha a végünk égi semmi,

Baka István: Én itt vagyok

Én itt vagyok de hol vagy te Uram
S hol voltál amikor kerestelek még
A borban asszony-ölben álmok eszmék
Tömjénködében is csak önmagam
Találtam nem voltál a bűnre mentség
S a büntetés sem egyetlen szavam
Se szólított meg Te se szólítottál
S azt sem hiszem már Te vagy aki voltál

Kint száll a köd és megmozdulnak a
Kőszobrok most egy képzelt őszi kertben

Mentes Mihály: Lázban

A szemem lángol, a fejem forró,
Az ágyam éget, láztűzben fekszem.
Mint ha forró szél gyertyát lobogtat,
Fogy az erőm, fogy, elég a testem.

Jó volna tudnom, hogy sötét éjjelt
Világítok be én, égő máglya,
Vagy megmelegszik néhány szegény a
Tüzemnél, mely már csontomat rágja.

Szeredai-Gruber Károly: Ima

Uram, ki győztél gyötrelmen s halálon,
Lásd: kínkereszt vonaglik minden vállon
És bú borítja bimbók bíborát.
Nagy vértoron gyehennák kénje kéklett
S vész-orgián ránk rémes Éj sötétlett, –
Megváltónk, tégy csodát!

Gyertyáit gyújtsd meg új tavaszgyönyörnek,
S mik lázt lihegve tárt szívünkre törnek,
Ó űzzed el az átkos árnyakat!

Tompa László: Úton a Jóság elébe

Testvéreim, kiket már
Fojt a sok könny meg a vér,
Még tudtok-e bízni néha,
Hogy a Jóság visszatér?

S ilyenkor szíveteknek
Enyhül-e zord hidege?
S bent minden kis zugocskát
Tisztára sepertetek-e?

Veress Miklós: Az igék születése

Az Ige testté lett: bizonyság
gyanánt hogy végre kimondhassák
kik nem értették égi mását
Évmilliárdokig várt és készült
amíg Mária csecsemőt szült
s tán akkor már méhében hordta
mikor az ember ősi horda
vagy még előbb hogy az anyagnak
rejtett bimbai kifakadnak

Győry Dezső: Ha egyszer elfogyunk

                         A Márciusi Frontnak

Sokszor nem bírok elaludni,
forró az ágy, dobál a hab,
álmot látok: a népem sorsa
nem nagy temetés – sorvadás.
S felnyögök, mint a gályaraáb.

Nem értem magunk s téged, Isten,
hát nincs szíved, hát nincs eszünk?
virágtalan lesz kalapod,
s kár lesz, ha egyszer elfogyunk,
s nagy kár, ha egyszer nem leszünk.

                                                 1937

Jánosy István: Óda

Istennőm, végzetem, mindenem, magyar nyelv!
Néked szánom oda kérész életemet.
Míg más bódult világgal, szerelemmel,
fóliánsokba bújva láthattál engemet:
Zrínyi, Balassi, Pázmány, Apor Péter
volt számomra fájó vizsgatétel.

Pósa Lajos: Feltámadás

Szegény hazánk, édes hazánk
Hányszor volt már halott!
Koporsói mély álmából,
Csillagtalan éjszakából
Mindig feltámadott!

Hol van az a nagy koporsó?
Szedjük, törjük széjjel!
Vigye a szél a porát is,
A hírét is, a nyomát is
Egy viharos éjjel!

Somló Sári: Szent anyaföld

A rege így szól: „pusztulunk, – veszünk…
Mint oldott kéve széthull nemzetünk”
Múltak borúja… az idő halad
S e régi gyász – örökre új marad…

Szent anyaföld! Te takaró, te termő!
Oly sok nagyot – dicsőt magadba rejtő –
Hol annyi eszem, áldozatrakészség,
Honszerelem, erő, harcos vitézség,
Tudás, alkotni vágyás, akarat
Porlad – a vérrel ázott hant alatt…

vitéz Somogyvári Gyula: Magyar Bábel

Áll a torony. Mi építettük.
Az égbe nyúlik csonka orma
és körülötte veszetten, búsan
csak tart a torna, tart a torna…

Nagy torna ez. Nyelvek csatája,
(Ezer éve, hogy belekezdtünk)
Köröttünk mások mindig nyernek
s mi mindig vesztünk, mindig vesztünk…

Varga Rudolf: ÉNEK

Hess karvaly, hess
karvaly! mélyen alvó éjszaka
van, álmodik
az ország, alszik
népem, kaszáspók az éjszaka,
megmenti az álma,
hess karvaly, hess karvaly!
juhaimtól, juhaim
közt arcaimmal hova legyek?

Bazsó Dombi Attila görögkatolikus lelkipásztor beszéde a Sepsiszentgyörgyi Autonómia-rendezvényen*

Elmélkedés: »Uram, ki megáldod a téged áldókat és megszenteled a benned bízókat, üdvözítsd népedet és áldd meg örökségedet, Egyházad teljességét őrizd meg! Szenteld meg azokat, kik házad ékességét szeretik! Te viszont dicsőítsd meg őket isteni erőddel, és ne hagyj el minket, kik benned bízunk! Ajándékozz békességet a te világodnak, Egyházadnak, papjaidnak, Nagyasszonyunk Országának és minden népednek; mert minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, leszállván tőled, a Világosság Atyjától. És téged dicsőítünk, imádunk s neked hálát adunk, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor s örökkön-örökké.«

Mindszenty József: A világ sója

     Kedves Hallgatóim!

Rothadó világban, rothadó korban nagyon időszerű a mai Evangélium. A só a gyógy- és óvszer a rothadás ellenében. Egyenesen megdöbbent, megreszkettet minket az, hogy a Hegyi- beszédben, annak a parancsa és képesítése szerint mi hívők vagyunk a világnak a sója. Mi vagyunk az Istennek az eszközei.

Bartalis János: A hó alatt nem alhat a vetés…

Kint tél van, de bent
vérszínű virágok nyílnak – a lelkemben.
Halál. Kétség, mardosó önvád – – –
Sohse lesz-e másképp?…
A hó alatt nem alhat a vetés?

Lelkem hava alatt
a Te vetésed meg nem pihen –
Uram!
Meg nem nyugszik, ki nem simul,
E mély tó mindétig hánykolódik, forr.
Nincs csend e nagy birodalomban.
Csak örökös pokol.