Tompa László: Erdélyi magaslaton

             Kuncz Aladárnak, szeretettel

Tető ez is! Bár nem túródik égbe,
S nem burkolódzik ködbe kényesen.
De szilárd pont, a föld egy kis vidéke,
Honnan, amíg lát: tisztán lát a szem.

Jó nekem itt most, – harcokkal mögöttem
E békés fennsík. Bár nagy ára volt:
Szirtek közt lenn hogy vívódtam dühödten – –
De már a táj itt nem annyira zord!

Itt napon nyugszom, elnézem a holdat,
Míg napra-nap, mint madár, elsuhan –
Tudom, hogy ott lenn az ebek csaholnak,
S lót-fut sok ember, árva, s oktalan!

Jóna Dávid :Az élet szövete II.

Ajánlom barátaimnak, zsámbékiaknak, hódmezővásárhelyieknek, ódudaiaknak…

Kmetty Adrienne édesanyám barátnője, nekem gyerekorvosom volt (46 év szolgálat után 2012-ben ment nyugdíjba), fiaival, Viktorral és Csabával sokáig barátságban voltunk, eljártunk egymás zsúrjaira. Szentpétery Viktor a Budapest Bank fiókhálózati értékesítési vezetője, míg Szentpétery Csaba, ugyanitt a lakossági üzletágnak lett a vezetője. Csaba 20 éven át versenyszerűen jégtáncolt, többszörös magyar bajnok (ott voltam nézőként az egyik győzelménél, akkor Kerekes Krisztinával volt párban), olimpiai, EB és VB kerettag. 1992-ben az albertville-i téli olimpián 4. helyezést ért el. Edzője Regőczy Krisztina volt, aki Sallai Andrással a Lake Placid-i téli olimpián ezüst-, a dortmundi világbajnokságon aranyérmesek lett. Máig emlékszem, t a fekete-fehér Orion tv-n néztük az olimpiai kürt, a legjobbak voltak, de az orosz pontozó bíró miatt elestek az aranytól. Azóta nem nézem a sportágat. Visszatérve Csabához, az USA-ban élt, az egyik hazalátogatása alkalmával kijött hozzám Zsámbékra, s a focipályán a labdarúgás és rögbi sajátos keverékével tarolta az embereket. Nem tartjuk már a kapcsolatot, de olvastam, hogy Csaba együtt vitorlázik Litkey Farkassal a balatoni Kékszalagnak tizenegyszeres győztesével, az Amerre a szél fúj című memoár-könyv szerzőjével, és sikeres üzletember lett.

Mindszenty József: »Vagyok aki vagyok.«

Kedves Magyar Híveim!

        „Egybegyűltünk Oh, nagy Isten,
        buzgó imádásodra.
        Lelkünk méltó hogy lehessen
        isteni áldásodra./bevezető ének/

Szentegyházunk, a jó anya, az igazság oszlopa, nem félünk bármi törjön ránk, mert ő jobbunkon áll.”
     A feltámadott Üdvözítő körül gyűltünk ma össze, ma van 8-ik napja feltámadásának, megváltásunk csúcspontjának. A mai vasárnapot fehérvasárnapnak nevezzük. Honnét vette ez a vasárnap a fehér nevet? És honnan vették a húsvét éjszkáján megkereszteltek ezt a fehér ruhát? Jézus feltámadásakor vették ezt a fehér ruhát. Mária Magdolna kereste az Urat a feltámadás után, de nem találta a sírban. Ott körülnézett és látott angyalokat ragyogó fehér ruhában. Ezt a ruhát viselték a felnőtt keresztelkedők, De hát ők nem angyalok voltak. Ők testben élő emberek voltak. Igen, de az Üdvözítő nyilvános működése idején azt mondotta a Krisztus-követőkről, hogy ők hasonlók az angyalokhoz, Istennek fiai és a feltámadás gyermekei.

Csighy Sándor: Krisztus

Ne legyen mellünkön fénylő kereszt,
Ne színes kép az imakönyvben,
ne legyen üres külsőség
mi elmerül lelki közönyben.

Ne legyen zászló csupán,
éneklő tarka körmenet,
ne legyen barka, pálmaág
amit emlékül törjenek.

Ne legyen hitünk cégére,
szavakon lógó hitvány rongy,
s ne legyen feltűnési vágy,
mi szűk szívekben szorong.

Legyen szívünk melege, lángja,
lelkünk taván a béke, a csend,
Ő legyen a Mindenség királya,
a hajnal és a naplement.

Erdélyi Tibor: Isten nyoszolyáján

Viharként szállnak madarak,
mint búgó, zengő nagy harag.
Gépszívük dobban, dübörög,
gépszavuk messze mennydörög.

Mint fényes, zúgó, szent csodák
úsznak a felhős égen át,
s felettük Isten mosolya
ringató, biztos nyoszolya.

Illyés Gyula: Szadisták és genocidák

Valakihez a farkas is
fohászkodik, mikor üvölt,
hogy ne legyen az ég s a föld
     hozzá komisz.

Nem ölök, nem ez a szakom,
de ha hinnem kell valaha,
ki máshoz fohászkodhatom,
     szörnyek ura,

szadisták és genocidák:
vérivók védnöke, ha nem
hozzád? Akié a világ:
     a kegyelem!

Mentes Mihály: Minek félsz, kicsiny hitű?

Mint aki a kietlen sivatagban
Ijesztő lázálmokból fölriadtan
Körülnéz és a kegyetlen magány
Szíven üti: Ó jaj, a karaván
Elment; itt hagyta őt halálos lázban:
A templomban, e roppant néma házban
A szívem olyan ijedten sikolt.
Visszhangozza százszor az égi bolt:
Segítség! Segítség! Segítség!

Mint aki iszonyú hajótörésből,
Mikor minden romot elnyelt már a tenger,
Egy árva deszkán ájult félelemmel
Fekszik s lassan remegő szemmel néz föl;
Csak a haragos hullámokat látja,
Egy szörny temető torkát tátja:
Fölsikolt s a vad hullámok tovább üvöltik
Az égre föl és el a messze földig:
Segítség! Segítség! Segítség!

Rakovszky József: Istennél

Nálad vagyok örök Isten,
békességes vendégségben.
Ha kinyújtom két karomat,
elérem szent országodat.

Nem űznek itt az emberek,
megtalálom szerelmemet!
Földöntúli boldog hangon
néked dalol csengő lantom.

Szent Szerelmem, örök Való
nagy Természet, mindenható,
hozzám szólsz Te szél szavával,
engem takarsz éjszakáddal.

Reményik Sándor: Isten

Uram, olyan egyforma minden szolgád
És oly egyforma minden templomod,
S olyan mindegy, hogy a toronycsúcsokra
Keresztet tűznek-e vagy csillagot.

Uram, én békén hagylak az imámmal,
De Te se kívánj szívemtől semmit,
Vagyok kopott kőtábla, jaj sok zápor
Mosta le rólam a Te törvényeid.

báró Orczy Lőrinc: A magyar hazának

Föld! kinek határát az Isten őrzötte,
Hogy háború lángja csak nem is érhette,
Békességen a sok veszélyt távul nézte,
Szabadség, áldomás, bőség ékesítse:

Föld! kinek a jó Isten minden változástól,
Megmentett, fegyveres kéznek rontásától
Ki nyertes tábornak nem félsz haragjától,
Sem erőszakosnak rád rohanásától.

Mondd meg édes hazám! Istennek kegyelmét
Ismered-e vajon különös szerelmét,
Látván sok népeknek szörnyű veszedelmét,
Egyéb országoknak sűrűn vett sérelmét?

Csighy Sándor: A hontalanhoz

Ki a végzet bús útjára léptél
és elhagytad szülőotthonod,
míg szerencséd hálóját fonod
sejted-e, hogy hazát is cseréltél?

Nem búgja búsan falud harangja?
Nem érzed a rozmaring szagán?
Vagy aranyló szérűk asztagán
nem siratja a pacsirta hangja?

Csak fonod a hálót mohón, vakon
s lesed szerencséd arany halát.
Halál paripák futnak alád
és száguldoztok ködös utakon.

Erdélyi Tibor: A magyar harcos bátran énekel

Ne hallgass, múzsa! Ne hallgass el!
Lángol a határ, az ágyúk torka bőg,
vércsemódra vijjog a gránát
s jajongnak erdők, földek és mezők.
Sír a lángvető, kattog a gép,
tótágast áll a világ botorul.
Csak a hősök szíve van helyén,
azokra kétség fátyla nem borul.
Ne hallgass, múzsa! Ne hallgass el!
Hisz fegyver vagy te is: dallam és derű.
Minden robajon át mosolyra bír szavad:
a hárfahangú aranyhegedű.

Garay János: Unio

     Kimondatott, kimondatott végtére,
A rég epedt, a hőn várt égi szó;
Eggyé lőn a magyar hazával Erdély,
Kimondatott a szent szó: unió!
Oh ne szakadj meg szív e pillanatban,
Midőn magyar s magyar közt kapcsolat van!

Petri Mór: Magyar dal

Vándor madár száll messze délre,
Most a hazáját hagyta el.
De mindhiába fény, virág ott!
Nem hódítják meg új világok
Szíve csak vissza-visszaver.

Hogy hagyhatnám el én hazámat,
Mikor a dal csak itt hevít?
Itt sújt az élet annyi terhe,
De szállok új erőre kelve,
Ha látom völgyét, bérceit.

Vályi Nagy Géza: Magyar izenet

Ha Némaságtok hasznosabb a szónál
Csukódjék össze némán ajkatok!
Ha Szó hatalma visz közelb a célhoz:
Hangos jajszókkal égig sírjatok!

Ha szeretet hint enyhülést a kínra,
Szeressetek forrón, amint lehet!
Ha gyűlölet hoz megváltást reátok
Akkor hajrá, csak gyűlölködjetek!

Herczeg Ferenc: A szerződések szentsége

Vannak a nagypolitikának titokzatos jelenségei, melyeket mink a polgári eszünkkel semmiképpen sem tudunk megérteni. Például: hogyan hihették komoly államférfiak, aminők a párizsi békeszerzők voltak, hogy a lefegyverzett Németország fegyvertelen marad akkor is, ha erre már nem tudja senki sem kényszeríteni?
   Vagy: hogyan gondolhatták a szóbanforgó államférfiak, hogy Ausztria, ha megfosztják ősi uralkodóházától és elválasztják a nem-német tartományoktól, melyeknek hatalmát és gazdagságát köszönhette, szóval: ha életképtelen néptorzót csinálnak belőle, nem fog előbb-utóbb a Németbirodalom vonzási körébe jutni?
   És végül: miért hitték az urak, hogy Magyarország valaha is bele fog nyugodni ezeréves területének megcsonkításába és a magyarok millióinak elvesztésébe, mikor pedig már az iskolában tanulták, hogy az elmúlt száz esztendőben olaszok, franciák, németek, görögök, lengyelek, románok, szerbek és bolgárok föltették az egzisztenciájukat arra, hogy a fajtestvéreikkel egyesüljenek.

Jóna Dávid: Az élet szövete

A 2010-ben bezárt szegedi Virág cukrászda keresi a herendi porcelán burkolatú kávéfőző gépét, hogy visszaállíthassa az eredeti állapotot. Nemrégiben osztottam meg a hírt a facebookon. De hogy jön ez ide? Elmesélem. Nagymamám, Szalkai Jusztina énekelni tanult a szegedi konzervatóriumban, s a „szegedi Gerbaud”-nak hívott cukrászdába randevúzott, kávézott az ő első szerelmével a színész Szilassy Lászlóval 1940-41-ben. Ma már tudjuk, hogy Szilassy nagy nőcsábász, kiderül Dominica Margittal kötött házasságának bontóperi dokumentumaiból. Sikeres, tehetős ember, még saját sportrepülője is volt! Nagymamám pedig szép nő volt 1939-ben, a vásárhelyi Sas étteremben tartott bálnak ő lett a bálkirálynője. Nagymamám apja, Szalkai Lajos tiltotta a kapcsolatot, amelyről már mindenki tudott, ő talán legutoljára.

Törőcsik Attila: A posztmodernitás társadalomelmélete

A modernitásnak nevezett történelmi, gazdasági és kulturális korszak meghaladottságát és fenntarthatatlanságát a XX. század két világháborúja, a felszabadult gyarmatok társadalmainak elszegényedése, a kommunizmus térnyerése és az atombomba bevetése igazolta, mivel azok az álmok, melyeket az emberiség dédelgetett a gazdasági és társadalmi csodavárás kapcsán, nem jöttek el. A modernitás azonban nem múlt el, legalábbis abban az értelemben, ahogy egy történelmi korszakot lezárunk semmiképpen, hiszen nem követte olyan új berendezkedés, ami a társadalmak radikális átalakulásához vezetett volna, így „nincs értelme az „újkor végéről” beszélni, hanem csak a hajdan modern elavulásáról és egy újabb modernitással történő felváltásáról; valami másról, ami divatba jött.”(Spaemann, 1986).

Czipott György: Kegyelem

Rómába mentek a szavak.
Kőtáblákon bukdácsol
ítéletünkre vérdíjjal megbérült,
hamis horizont,
elfoszlunk rendre,
akárha krómsikoly
körénkfüggönyödő süketszobában;
csak bőrré kifordult tüdő ízleli már
szívbénulásnyi időnk
fanyar illatait.
Lágy ágsusogás,
azután zuhogó vasak dübögése
vérfröccsenő rozsdán.
Hiába mentek
elkárhozni a szók, itt,
begyakorlott tapsrend igazul
hites mészárszéktudományhoz.

Dsida Jenő: Krisztus

Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohasem
tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.
É sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit,
s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
a sok beszéd után rekedten újra
szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság, s két
parázsló szemedből sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei –