Magyari Lajos: Újmagyar Mária-siralom

„Valék siralom tudatlan.
Siralomtól süppedek,
Bűntől aszok, epedek.”

Istenünk, ha e földre letekintesz,
hová leküldted egyszülött fiad,
hogy üzenje meg végtelen kegyelmed,
most látva lássad, hogy miként vigad
újra az álság: hadai gyűlnek,
kufárok verik föl a templomod,
a jók között gonoszok elvegyülnek,
Törvényed ellen készülnek torok.

Istenünk, félünk, lehullott mirólunk
kegyelmed leple, fogytán balzsamod,
fölfohászkodván Tehozzád, hogyha szólunk,
rút szégyen-bélyeg hajt le homlokot:
esendők vagyunk mi, keresztre szemeltek,
gyávák is vagyunk, búvók, bűnösök,
de belénk elplántált igéid emeltek
kígyó-kételyek s nagy félelmek között
fényes Arcodba nézni, mi maga: Igazság
– minékünk vigasz,
és utolsó vigasság.

„Szemem könnytől árad,
Én keblem bútól fárad.
Te véred hullása
Én keblem alélása.

Világ világa.
Virágnak virága!
Keservesen kínzatol,
Vas szegekkel veretel.”

Istenünk, ha már rendeled keresztünk,
szigor-szerelemmel gyermekké fogadsz,
s mi parancsod-cselekvő gyermekeddé lettünk,
miért szívünk kiált, nékünk add meg azt:
én-vétkünk Golgotáját hogyha járjuk,
a végső percig add meg a vigaszt,
hogy nem hasztalan gyötrődünk e földön,
kínunk s gondunkból támadhat malaszt,
béke s termékeny nappalok Napja följön
az imádott föld fölé,
és beragyogja azt.

Készülünk szívünk Hozzád fölemelni,
távoztassék el tőlünk bűn s harag,
de add, hogy némán ne kelljen visszanyelni
soha az Igazságodat.

Add, hogy kereszten is, gúnykacaj között,
a szöggel szögezők cirkusz-zsivajában,
arcunkat nem felejtő vásznakba törölve,
ne rendüljünk meg az Ember igazában.

    *

„Ó, nekem, én fiam,
Édes, mint méz!
Szegényül szépséged,
Véred ürül vízként.”

Bizony ároklik igazoknak vére,
osztják már a töviskoronát,
öltözködnek a kínok köntösébe,
kik menetelnek e tűtánc-koron át.
Útjuk, az út: a keresztek útja,
latrok között a megváltás felé,
s bár feszület súlya sújtva sújtja,
nincs választás: csak föl, és fölfelé…

Új s új Golgotákon, föl, tiszta magosba.
Álság s gonoszság körül, ha kitetszik,
vaj nem húny-e ki Szövetség csipkebokra,
s mondhatjuk-é, hogy: „Et resurrexit!”

    *

„Végy, halál, engemet,
Egyetlenem éljen,
Maradjon uracskám,
Kit világ féljen!”
 
Mert hiszem, hogy nincs Halál,
csak testnek Végbe-gyötretése,
vágy s gondolat majd visszatalál,
hol született s köti bére…
Igévé testesül a szenvedés
és lesz örökre pusztíthatatlan,
leng föld s vizek fölött,
jelenvaló lesz minden gondolatban.
Isten s parancs így költözök
az elmúlandókból a születőkbe
étekké s itallá öltözik,
hogy vándorolhasson mindörökre:
ózon lesz és erdősuttogás,
titkos uruság a vert sebekre,
ha új nemzedék jön s újra más,
loppal lopja át magát mindezekbe.
Lesz vérehullató bíbor fecskefű,
lesz szelektől kergetett katáng,
lesz harangvirág és gyönyörű,
Napra kacagó cika-láng.
Heggyé s forrássá változik
hersegő füvekkel lényegül,
villámcsapássá, tűzzé kárhozik,
és áldott esőkké csendesül.
Embernek fia, ki szenvedett,
önmagát hagyja örökül.

    *

„Kegyelmezzetek fiamnak,
Ne legyen kegyelem magamnak,
Avagy halál kínjával,
Anyát édes fiával
Egyetemben öljétek!”

Múltán a kínnak, fájdalomnak,
teltén három súlyos gyásznapoknak,
hiában, hogy sziklával elfödöze,
kit lemosott vértől Anya könnye,
ki megörökült a Veronika-vásznon,
hogy világ lássa, s világra lásson,
vonhatják keresztre, kínpadokra:
föltámad mégis harmadnapra.

Föltámad mégis harmadnapra!

                                                   1300-1990

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo