P. Pál Ödön: Otthon

Az utcánk két szélén vén hársak állanak,
Hónuk alá fogják a kicsiny házakat –
Vállukról, fejükről izzó napsütésben
Zsongító illatuk a lelkemre szakad
Síró nevetéssel.

Messze az út végén két karját kitárva
Állott a Mi Urunk szelíd keresztfája –
Lelkem kapuján át ünneplő fehérben
Feléje libegett száz tiszta vágy szárnya
Titkok sejtelmével.

Úgy éreztem, rám vár… Százszor eltökéltem:
Elmegyek, megnézem ott a messzeségben…
El is szöktem százszor, de meg kellett állnom,
Alighogy két-három házzal odább értem,
Elcsuklott kis lábom.

S most harminc év múlva itt állok reszketve.
Itt a ház, mely előtt utána epedtem:
Akkor az ablaknál lábujjhegyre állva
Néztem a szobába,
Ma meghajtom fejem, hogy bele ne verjem
A korhadt ereszbe.

S nem juthatok hozzád Mi Urunk keresztje.

Messze az út végén két karját kitárva
Nem vár a Mi Urunk szelíd keresztfája –
Szent helyén az élet szekere fut nyögve
S a fák is lebújnak a szürke porködbe.

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo