Prohászka Ottokár: A Jézus-Szíve-áhítatnak célja

(Hitben és szeretetben élni; A szentek közösségének szíve)

     Jézus isteni Szívének áhítatos kultusza, mint ragyogó csillag áll lelki világunk látóhatárán, s az Úrnak nagy alakját, Krisztus fönséges, imádandó megváltói egyéniségét mélyen besugározza lelkünkbe. Ez az áhítat hangosan hirdeti: „Szeretett benneteket, hálát és viszontszeretet akar tőletek.” Bevezet Jézus lelki világába, az isteni élet forrásához, az Evangélium szent patakjához. Magas szállású, átszellemült szeretettel akar bennünket betölteni, akarja, hogy félő tiszteletben imádjunk, engeszteljünk, kegyelemért esedezzünk. Krisztus követésére küld és szívünkbe írja: aki az üdvösség útján akar járni, alkosson magának Isten Szívéhez hasonló szívet… sursum corda!
     Jézus Szívének áhítat-kultusza a hitnek igazi szellemét gyújtja ki bennünk. Az istenismeret az ember szívével szemben is követelményeket állít fel. A hit a megvilágosodás gyümölcse. A szemeknek, melyek Jézust látni akarják, a szeretet lángjától kell ragyogniok. Minden nagy emberi gondolatban ott lüktet az emberi szív. Az apostol a hívőknek a szív tündöklő szemeit kívánja, s a Szentírás azt mondja, hogy Krisztus jött „et dedit nobis sensum,” – érzéket adott nekünk. Az evangélium szerint épp így mondhatnók: „Szívet adott nekünk, az isteni dolgokhoz való szívet.” Jézus az istenkeresőt tisztább, nemesebb lelkület útjaira, a megtisztult jó szív ösvényére vonja. Azt akarja, hogy hitünk szívünk hite legyen.
     Jézus az élet mestere. Az ő saját isteni Szíve az igaz élet szerve. Mindenikünknek megadja a nemes motívumokat, az erős indításokat arra, hogy szeretettel és eredményesen akarjunk a krisztusi élet programja szerint.
     A szív teremti az apostolt, a vértanút, a szív segít a legmélyebb, legteljesebb ismeretre és ott áll az emberiség nagy törekvései, hatalmas küzdelmei és diadalai mögött. „Kincseket szül a szeretet.” És valóban, amit nem szeretünk, az a maga igazi értéke szerint nem a miénk. Ha Istent nem szeretjük, akkor gyakorlatilag szólva nincs Istenünk. Aki Jézust nem szereti, megváltatlan marad és poklot hord szívében, mely egyszer elnyeli. Igen, szeretet kell nekünk, szeretet! Szolgáljunk szívvel-lélekkel az Úrnak, harcoljunk, dolgozzunk érte. Ez a mi legnagyobb nyereségünk, kincsünk, ez az Isten akaratából folyó, cselekvő, nemes szeretet.
     Ez a Szív a mi nagy közösségünk szíve. A szentek közössége az a nagy, titokzatos, élő szervezet, melynek minden sejtje egy-egy üdvösséges lélek. Ennek a csodálatos spirituális testnek megvan a maga életformája, vérkeringése, idegélete, vagyis egységes célra vivő lélekjárások, életáramlatok s ha szabad volna ily szóval élnünk, anyagcsere-folyamatok mennek végbe benne. Nekünk ugyanis csak ily képek és hasonlatosságok árán lehetséges emberi gondolat-, képzelet- és érzésvilágunkkal ezt a bennünket meghaladó s nálunknál sokszorta valóságosabb lélekországot megközelítenünk. Benne élünk és nem ismerjük, belőle élünk és alig érezzük. Ennek a nagy, fönséges organizmusnak vérkeringése a Szentlélekjárás, szíve pedig az a krisztusi Szív, mely ezen a földön végigdobogott egy emberéletet, hogy azután örök időkig minden lüktetésével a szentségek áramát küldözze határtalan lélek-közösségének minden ízületébe. A mi lelkünk is e fönséges, ismeretlen lélekáramlásoknak átvonuló helye; lehet őket passzíve, egyszerű engedés formájában fogadni, de lehet rájuk tevékenyen, egyéni forró lendülettel válaszolni s erre csak akkor leszünk képesek, ha öntudatunk és öntudatlanságunk minden szálával, eszmélésünk és eszméletlenségünk minden ízületével belefogódzunk a mindenek életárasztó középpontjába, a Szentséges Isteni Szívbe. A Jézus Szíve áhítat-kultusza tehát öntudatossá tesz bennünket a szentek közösségébe való tartozásunkról, kiemel egyéni létünk szűkös köreiből, korlátos értékei közül, titkos és hatékony erőkkel járat meg bennünket, kitágít, átad, s egészen a nagy együttesbe olvaszt, melyben minél jobban elveszünk, annál fölségesebben mintázódik az örök értékek szempontjából egyetlen és megismételhetetlen egyéni létünk. Így parányiságunkban dobog a szívek Szíve, így semmiségünkben ég a lelkek Lelke, a legnagyobb spirituális valóság, minden élet forrása, végcélja és teljesedése.