Pap József: Jöjj zsoltáros Isten

Én nyomorult, ki egyedül futok
szerte a világban, bomló fejemmel,
kinek vállán sötét gomolygás ül
s rémeket suttog izzó fülembe,
ki leborulok egy kis fűszál előtt,
kit ostorcserdítéssel ráz fel új futásra
valami riadt lelkiismeret:

én látom már, hogy üres a világ,
célt nem lát ember, bárha holtrafárad,
Én elmondom már nyugovó-imámat:
Ó szeretnék már megtisztult kezekkel
fényt meríteni a kék egekből,
ó, kellene már csillagot szerenem
s megrendülni a messzi rezdülésben.
Kereslek! hol vagy? töltsd meg hát az űrt!
Álmodjalak. Elég volt ébren lennem.
Mellemre rakjál súlyos köveket,
indíts hozzám halálos követet,
de a zsoltárt lobbantsad lángra bennem.

Én nyomorult, ki egyedül futok
szerte a világban, bomló fejemmel,
kinek vállán sötét gomolygás ül
s rémeket suttog izzó fülembe,
ki leborulok egy kis fűszál előtt,
kit ostorcserdítéssel ráz fel új futásra
valami riadt lelkiismeret:

én látom már, hogy üres a világ,
célt nem lát ember, bárha holtrafárad,
Én elmondom már nyugovó-imámat:
Ó szeretnék már megtisztult kezekkel
fényt meríteni a kék egekből,
ó, kellene már csillagot szerenem
s megrendülni a messzi rezdülésben.
Kereslek! hol vagy? töltsd meg hát az űrt!
Álmodjalak. Elég volt ébren lennem.
Mellemre rakjál súlyos köveket,
indíts hozzám halálos követet,
de a zsoltárt lobbantsad lángra bennem.