Zilahy Lajos: Vigasztalás

– Fiúk! Ne fájjon nektek semmi kínnal
A seb, amely a testeteken ég.
A fájdalom, mely bennetek viharzik
Legyen tinéktek drága büszkeség!
Fiúk! Lesz még tavasz a réteken,
Amik most vértől bíbor-feketék,
Az Isten napja majd csak kisüt egyszer
És megfordul a nagy-nagy Sorskerék!
Lesz földetek és egy kis házatok,
Két eperfa a kedves udvaron,
Egy tiszta szoba és egy kis szoba
És Kossuth Lajos képe a falon.
A cifra dúcban hófehér galambok,
A pincétekben zöld hegyek bora,
Tehén az ólba’ s álmotoknak álma:
Az udvar végin két kövér koca.
A portátokat békeangyal őrzi,
Boldogok lesztek – boldog kiskirályok
És a sublátba szépen elrakjátok
A rongyos mundért, amely vérben ázott!

– Fiúk! Ne fájjon nektek semmi kínnal
A seb, amely a testeteken ég.
A fájdalom, mely bennetek viharzik,
Legyen tinéktek drága büszkeség!
Ifjú orcátok ez a friss szakáll
Úgy övezi most, mint a szenteket,
S ahogy Jézusnak nem fájt sok sebe,
Nektek se fájjon ez a semmiség!
Aludjatok csak, álmodjátok azt,
Hogy kisfiatok melletekre bútt;
Oly csendesek e korház ágyak,
Aludjatok ti fáradt, jó fiúk!

…A Kárpátokban mostan hull a hó,
A Kárpátokban ágyúk zengenek,
Minden bokorban egy-egy baka áll,
Fiúk, ne féljetek,
Hiába ég a lengyel hegyek alja,
Hiába jönnek tenger orosz csordák,
Ne féljetek, Isten kezébe’ van
Öreg szülétek: szegény Magyarország!