Romsics szabadkőműves meséi

Évtizedek óta az egyik legnagyobb talánynak számított, milyen szerepe volt a szabadkőműveseknek a trianoni diktátum előkészítésében és megvalósulásában. Ha itt-ott fel is vetődött, a kérdés inkább szubkulturális vonalon került szóba, mert a témakört nem illett komolyabb fórumokon megemlíteni, a „nagy nyilvánosság” előtt ugyanis ennek valóságtartalma egybeesett a szíriuszi ufóhívő elméletekkel. Így aztán aki szóba hozta, könnyen a virtuális bolondokházában találhatta magát; ha netán az illető történész, biztosan számíthatott a szakmai kirekesztésre, ami után mint egy leprás tengethette tovább az életét.
Normális emberben ugyanis ilyen gondolat fel sem vetődhet, hiszen az egyetlen narratíva szerint a szabadkőművesek jótékony bácsik voltak, a felvilágosodás szellemi tótumfaktumai, akik művelni akarták a népüket. Távol álltak a politikától, legfeljebb szavazni, ha elmentek, esténként szivarjukat és pipájukat pöfékelve ábrándoztak az Arisztotelész és Platón által megálmodott ideális világról. Az elmúlt 70-80 évben több száz cikk, rengeteg könyv, történészek garmadája mint egy irányított békakórus kürtölte világgá a megkomponált kánont. Minden más gondolat és tény tabunak, eretnekségnek számított, közéleti lincselés, rituális megkövezés járt annak, aki megszegte a szabályt.
Több mint tíz éve ebbe az állott, bűzös mocsárba rondított bele Raffay Ernő egy kisebb Amazonas mennyiségű tiszta vízzel. Ő ugyanis odament az eredeti forráshoz, a Magyar Országos Levéltárba, ahol lefotózta a legfontosabb 11 ezer szabadkőműves dokumentumot.