Hamvas Béláról még egyszer

„Újabban a nyilvános halottgyalázás különös módját eszelték ki. Az elhaltnak, amikor már nem tud ellene védekezni, szobrot állítanak, nevére emlékbizottságot állítanak fel, még bélyegeket és érmet is készítenek és utcát is neveznek el róla.
Te nagyon jól tudod, hogy nem vagyok nagy ember s ezért a nagyságnak járó gyalázat engem nem illet meg. Végrendeletileg meghagyom tehát, hogy rólam emlékkönyvet ne adjanak ki, barátaim rólam ne írjanak megemlékezést, fölöttem ne tartsanak gyászbeszédet, utcát vagy teret rólam ne nevezzenek el, arcképemet ne fessék, szobromat ne faragják meg, díszsírhelyet nekem ne adományozzanak, s nevemet ne használják fel arra, hogy költői nagydíjakat tűzzenek ki.” (Summa Philosophiae Normalis)
Pár héttel ezelőtt, Hamvas Béla születésnapja közeledvén, cikket írtam, melyben azon méltatlankodtam, hogy mennyire nem becsüljük meg nagy szülöttünket. Többek között azt is írtam, hogy Hamvas Bélának Felvidéken tudtommal egyetlen szobra sincs.
Azonban a cikk megjelenése után hívták fel a figyelmemet a fentebbi Hamvas idézetre, amiben lesújtó véleményt mond a „tiszteletadás” ezen formájáról.